A műanyagok térhódításával a reklámok diadalmasan mutatták be a természetes anyagokból készült eszközökkel szemben az újabb és újabb strapabíró polietilén, polipropilén, polisztirol, poliamid és a további tucatnyi műanyagvariánsból készülő hétköznapi tárgyakat.
Az elmúlt évtizedben egyre hangosabbá váló műanyag-ellenességgel valójában csak a felszínt kapargatjuk. Amikor a közösségi médiában az influenszerek hadjáratot indítanak a műanyag szívószálak és műanyag zacskók ellen – újabb menő és eladható, sokszor használható dizájntárgyakat népszerűsítve –, az csak a jéghegy (és műanyag szeméthegy) csúcsa.
A műanyagok használata sokkal mélyebben és sűrűbben átszövi az életünket, mintsem az néhány gyakran előkerülő műanyag használati tárgy látványos kiiktatásával valóban érdemben csökkenthető volna. A rendszeresen felmerülő műanyag csomagolások valóban jelentős részt harapnak ki a műanyaggyártásból, de az iparág sokkal kiterjedtebb a szinte közhelyszerűen emlegetett műanyag poharak és -szatyrok elleni harcnál: az építkezésektől az egészségügyi eszközgyártáson át az űrkutatásig az életünk minden területén műanyagokat használunk.
Fotó: Getty Images
A hangzatos hajtóvadászatok tehát nem a probléma gyökerét célozzák. A legelszántabb „zöld” gondolkodású is, aki öntudatosan bojkottálja a műanyag-csomagolású termékeket, és környezetvédelmi okokból még csak papír zsebkendőt sem használ, hanem visszatért a textilzsebkendőhöz, nem fogja tudni elkerülni a műanyaghasználatot, ezzel táplálva a műanyagipar működését.
Ha az említett textilzsebkendőt mosógépben mossa, máris műanyaggal találkozik. Ha kontaktlencsét tesz a szemére, ha napszemüveget tesz fel, ha számítógépet vagy mobiltelefont használ, ha kinyitja a modern, műanyag nyílászárós ablakot és ajtót, ha közlekedési eszközre ül, ha sátrazni vagy horgászni megy a természetbe, vagy csak otthon elhúzza a zuhanyfüggönyt – műanyagot használ. Körülvettük magunkat műanyaggal.
Műanyagok a testünkben
A műanyagokkal a hosszú lebomlási időn túl a legnagyobb probléma, hogy mint utólag – miután meghódította a világot – kiderült, hogy nem stabil a molekulaszerkezetük.
A műanyaggyártás folyamata, az úgynevezett polimerizáció ritkán teljes, ami annyit jelenti, hogy a legkülönbözőbb „poli” kezdetű műanyagok kémiai összetevőinek jelentős része nem rögzül a műanyag polimerek szerkezetében, ezért szabadon vándorolhat, kioldódhat a mesterségesen létrehozott anyagból. Ennek tudatában a legfontosabb kérdés: melyek azok a tárgyak, eszközök, amelyek használata során a legnagyobb valószínűséggel kioldódnak, ezáltal a szervezetünkbe juthatnak a kémiai összetevői?
Ftalátok – a rugalmas műanyagok és a hőhatás
Az úgynevezett ftalátok szerves vegyületek, amelyek párolgással szabadulnak fel a különböző műanyagtermékekből. Nem képeznek erős kémiai kötést a műanyag-mátrixokkal, ezért könnyen vándorolhatnak. Hőhatásra bizonyítottan megindul ez a folyamat.
A PVC-k lágyítására ideálisak a ftalátok, de mára a használatukat ezért jelentősen korlátozzák az Európai Unió országaiban: a DEHP, BBP, DBP, DIBP néven jelzett anyagokat az emberi termékenységet károsító hatásaik miatt. A DEHP, DBP, BBP, DINP, DIDP és DNOP rövidítésű anyagokat a gyermekek fejlődését károsító és a kamaszok nemi érését megzavaró hatásuk miatt.
Fotó: Getty Images
Bár elsősorban műanyagburkolatokban, kesztyűkben, oxigénmaszkokban, ruhákban, műszaki cikkekben, telefonkábelekben, sőt gyerekjátékokban fellelhető, emellett flakonokban, élelmiszer-csomagolásokban is.
Vegyünk egy hétköznapi példát. Ha tehát beteszünk a mikrohullámú sütőbe egy átlátszó műanyag-csomagolású csirkehúst, hogy felmelegítsük azt, és történetesen ftalát-tartalmú a csomagolás, a párolgó műanyagrészecskék a húsba kerülnek, amit mi elfogyasztunk. Ma már szakirodalma van a ftalátok emberi szervezetbe jutásának egészségügyi kockázatainak. Bizonyított, hogy a várandós nők szervezetében ezek az anyagok át tudnak jutni a méhlepényen, így a magzatot már az anyaméhben is károsítják.
Nagyon lényeges tehát odafigyelni arra, hogy csak bizonyítottan biztonságos műanyagok kerüljenek a mikrohullámú sütőbe, amelyek anyagai hő hatására nem kezdenek kioldódni. Ugyanez igaz a tűző napon hagyott PET-palackokra és műanyag-csomagolású élelmiszerekre is.
A sokak által környezettudatosnak gondolt papírpoharak is készülhetnek vegyes anyagokból, belső, rugalmas műanyagborítással, ftaláttartalommal. Így mikrohullámú sütő sem szükséges hozzá, a forró kávé vagy tea hatására is elkezdenek kioldódni a műanyagok. De ha nem kérünk a kávézóban gőzölgő forró italt elviteles pohárban, még gyakoribb, hogy az étkezdékben, büfékben műanyag tányérban, műanyag evőeszközökkel kanalazzuk vagy épp szúrjuk villára a forró levest, főzeléket vagy más főtt ételt.
Sajnos ugyanez igaz a konyhákban használt, eldobható gumikesztyűkre is. A műanyagok lágyítására használt ftalátok a forró edényekkel találkozva elkezdenek kioldódni a konyhai higiéniai célokból használt kesztyűkből.
Formaldehid-kioldódás a konyhai műanyageszközökben
Az előbbiekkel ellentétben azért különösen problémás a kritikus mennyiségen felüli formaldehid-kioldódás, mert erről nem tud a gyanútlan fogyasztó: véletlenszerű termékellenőrzéseken bukhatnak meg az érintett műanyageszközök.
Fotó: Getty Images
Ráadásul egy-egy termék címként szereplő neve becsapós is lehet. Egy néhány évvel ezelőtti formaldehides esetben például egy bambusz nevezetű kés-villa-kanál szett volt érintett. A vásárló tehát nagy eséllyel azt gondolhatta, hogy természetes anyagból készített evőeszközöket vett. A bambusz nevű háromrészes evőeszközszett alapanyaga valójában műanyag volt, és 8-szor, illetve 10-szer annyi formaldehidet tartalmaztak a tesztelt evőeszközök, mint az engedélyezett mennyiség. A minőség-ellenőrzési teszten megbukott árura az EU 22 országában rendeltek el termékvisszahívást, de minden ilyen, hírekbe bekerült eset szolgál tanulsággal, hiszen értelemszerűen nem lehetséges minden termék összetételét kémiai laborban ellenőrizni (töredéküket vizsgálják ki), illetve fokozottan érdemes odafigyelni a megvásárolandó termékek felirataira, egyre gyakrabban alkalmazzák ugyanis a gyártók és a kereskedők azt a trükköt, hogy az elnevezések természetességre, akár bio összetevőkre utalnak, jóllehet extrém esetben egy – az egészségünkre veszélyes – nagyipari műanyagot rejt például a barátságosan hangzó bambusz címke.
Az Európai Unióban a vonatkozó rendelet alapján a formaldehid legfelsőbb engedélyezett kioldódási határértéke kilogrammonként 15 milligramm, vagyis egyetlen gramm ezredrésze. A Nébih tájékoztatása szerint a formaldehidról a következőket kell tudni. „Főként műanyag gyanták, ragasztók előállításához használt vegyület, de megtalálható a kipufogógázokban és a cigarettafüstben is. Kis mennyiségben élelmiszerekben is előfordulhat természetes módon, illetve szennyezőanyagként, például műanyagokból történő kioldódás révén. A formaldehid az emberi szervezetbe leggyakrabban a levegővel együtt kerül be. Nagy mennyiségű belélegzése szem- és légzőszervi irritációt okoz, hosszú távon pedig növelheti bizonyos daganatos megbetegedések kockázatát.”
Vágódeszkák: nem csak a zöldséget és a húst vágjuk, a műanyagot is forgácsoljuk
Igazán jól hangzó innováció volt a műanyag-vágódeszkák megjelenése. Sok száz évnyi fából készült vágódeszka-használat után a hagyományos konyhai eszköz is démonizálás áldozata lett: sokszorosan bizonyított tényként vettünk tudomást arról, hogy a nedvességeket, így például a húsok levét is magába szívó fában romlani, rothadni kezdenek a szerves vegyületek. A legkevésbé sem gusztusos gondolat mellett kimondták, hogy ezzel gyakorlatilag baktériumok táptalaját nevelgetjük a konyhánkban, a fa tehát nem az ideális alapanyaga a vágódeszkának.
Megint csak időnek kellett eltelnie és kutatásoknak lezajlania ahhoz, hogy kiábránduljunk a műanyag vágódeszkákból is.
Fotó: Getty Images
Idén egészen döbbenetes információkkal álltak elő Amerikában az Észak-Dakotai Állami Egyetem kutatói. A kimutatásul szerint évente 14-71 millió polietilén mikroműanyag szabadul fel csak az élelmiszerek felvágása, darabolása során a műanyag vágódeszkáknak köszönhetően. Az egy főre eső éves érintettséget 7,4-50 grammra becsülték, eszerint átlagosan 7 gramm mikroműanyag a polietilén és 49,5 gramm mikroműanyag kerül be az emberi szervezetbe a polipropilén vágódeszkából. Az Environmental Science and Technology folyóiratban megjelent tanulmány sokkoló, ez ugyanis jelentős mennyiségnek mondható a rendszeres műanyag vágódeszka-használat mellett. Mit tanácsolnak a hozzáértők, hogy az aprócska műanyagforgácsokat ne fogyasszuk el a vacsoránk mellé? Azt, hogy jól tisztítsuk meg a műanyag vágódeszkánkat, de még jobb, ha teljesen száműzzük a konyhánkból. Hogy ebben is nagyanyáinknak legyen végül igazuk.
