nlc.hu
Egészség
Hajléktalanból lett egy nagyváros polgármestere

„Borzalmas ember voltam” – 17 éven át volt hajléktalan és drogfüggő, most egy 175 ezres város polgármestere

Az Ontario állambeli Oshawa város polgármestere ma már nem szégyelli, hogy 31 éves koráig borzalmas emberként élt.
Dan Carter

A legtöbb politikus általában igyekszik a sötét foltokat eltüntetni a rezüméjéből, Dan Carter azonban ennek pont az ellentéte. Ő kimondottan büszke arra, hogy honnan hová jutott.

31 éves koromig borzalmas ember voltam. Loptam, csaltam, hazudtam

– emlékszik vissza a sötét korszakára, amikor kamaszkorától kezdve alkalmi munkákból tartotta fenn magát, miközben a drogfüggősége rengeteg pénzt emésztett fel. Az iskolát hamar otthagyta, így képzés és megfelelő képességek nélkül az élet nem sok esélyt kínált fel számára.

Oshawa városa azonban nem riadt meg Dan Carter múltjától, akit a 175 ezres lélekszámú város először 2018-ban választott meg polgármesterének.  Talán pont az atipikus múltjában látták a lehetőséget, hogy a férfi valóban foglalkozik majd a város égető problémáival, a lakhatási nehézségekkel, valamint az egyre több gyógyszer- és drogfüggővel. És Carter valóban komolyan veszi a gondokat. Tavaly a városában 398 túladagolás volt, 350 hajléktalannak kellene otthont találniuk, és jól tudja, hogy a túladagolások kezelése is sok-sok adófizetői pénzt emészt fel Kanadában – írja a New York Times.

A 63 éves polgármester rendszeresen járja a város parkjait, a hajléktalanok ismerik őt és tudják, hogy segíteni próbál rajtuk. Carter jól tudja, hogy egy ember milyen könnyen az utcán találhatja magát. Ő maga a diszlexiája miatt komoly tanulási nehézségekkel küzdött, de a rossz útra végül az terelte, hogy a rendőrként dolgozó bátyja meghalt egy súlyos balesetben. A gyászát már 13 évesen alkoholba kezdte fojtani, és innen közel két évtizeden át nem volt megállás a lejtőn. Az alkohol magabiztosságot adott neki, amit józanul sosem érzett. Az alkoholnak köszönhetően azt is elfelejtette, hogy hétéves korában egy férfi molesztálta őt egy benzinkúton.

Hajléktalanból helyi híresség

Ahogy próbálta fenntartani magát és egyik munka jött a másik után, egy idő után annyira szétesett, hogy már alkalmi melókat sem kapott. Ekkor jobbára a barátainál csövezett, vagy rosszabb esetben Toronto városának utcáin élt. 31 évesen, elkeseredettségében hívta fel a sikeres nővérét, aki választás elé állította őt: vagy azonnal a józanság útjára lép, vagy meghal. Az előbbit választotta. A testvére fizette a terápiáját egy Los Angelesi klinikán. A visszatérése után igazi sikertörténet várt rá: egy színész hívta fel a figyelmét, hogy milyen jó orgánuma van. Tapasztalat híján is jelentkezett a helyi tévéhez, ahol megkapta egy talkshow vezetését. Az apja életbiztosítási pénzét használva végül egy saját produkciós vállalatot alapított. A Dan Carter Show helyi hírességé tette őt, és ezt kihasználva indult és nyert a polgármester-választáson először 2018-ban, majd 2022-ben.

Polgármesterként próbálja behozni a lemaradását a tanulásban, ami nem könnyű, mivel az olvasás nemcsak gyerekkorában, hanem még most is nehézségeket okoz számára. A papírügyek elintézésére ezért mindig extra időt szán. A beosztottai szerint tény, hogy Carter egy ügyes showman, de emellett rátermett vezető, aki valóban foglalkozik az emberek problémáival. Polgármesteri éveinek egyik legnagyobb eredménye, hogy rávette a General Motorst, nyissa újra a városban a korábban bezárt gyárát, amivel 3400 új munkahely jött létre. Korábban 2500-an dolgoztak az autógyárban.

A sikerei ellenére mindig elégedetlen, mivel tudja, hogy az utcán élő emberek egy részén hiába próbál, sosem fog tudni segíteni, részben a rendszer hibái miatt. Emiatt az egyik fő feladatának tartja elérni, hogy a városában törődjenek a hajléktalanokkal és a függőkkel, emberként kezeljék őket. A nehézségek mindig jönnek. Miután nagy sikerként élte meg, hogy egy bérlakás programban számos hajléktannak adhattak otthont, a lakások egyikében gyilkosság történt.

Ezek szörnyűségek, de ha történnek is ilyenek, nem fogom feladni.

Carter azt állítja, két ciklusnyi polgármesterség elég neki, és legközelebb már nem fog elindulni a választásokon, de az addig hátralévő szolgálati éveiben azon lesz, hogy minél többet tudjon segíteni a város problémáin.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top