A Sztárbox nehézsúlyú szuperdöntőjében Brasch Bence és Árpa Attila mérkőztek meg egymással, amiből előbbi jött ki győztesen. Ahogy az előző két mérkőzésen, ezúttal is KO-val nyert Bence, aki mindössze három perc alatt ütötte ki szó szerint a ringből Attilát.
Habár az összecsapásuk finoman indult, mind a ketten igyekeztek felmérni a másik képességeit, miután a színész/producer megindult Bence felé, ő nem hagyta magát és hamar olyan ütéssorozatba kezdett, amitől Attila a kötelek között találta magát. A színész most az rtl.hu-nak nyilatkozott arról, milyen érzések kavarogtak benne abban a pár percben.
„Nem ütöttem annyira a fejét, igyekeztem inkább a testén lebontani. De veszélyes volt végig, így muszáj volt megállítanom, viszont nem szerettem volna nagyon bántani, nem akartam, hogy baja legyen. Nagyon szépen helyt állt és nagyon kemény ütései voltak. Szép mérkőzés volt, és nagyon jólesett, amit a végén mondott, hogy szerinte megérdemlem a győzelmet és jó helyre került az öv – magyarázta Bence, majd arra is kitért, szeretné-e folytatni a sportot a műsor végeztével is. – Az biztos, hogy most eléggé túlvállaltam magam. Szeretném mind a kettőt igazán megélni, és ahhoz az kell, hogy kicsit nyugisabb tempóban haladjak tovább. Elsősorban színész vagyok, ez a hivatásom. Ugyanakkor semmiképp nem szeretném abbahagyni a bokszot. ”