nlc.hu
Szabadidő
Álmodhatja két ember ugyanazt?

Álmodhatja két (vagy több) ember ugyanazt?

A közös álom koncepciója sokaknak az Eredet című filmből lehet ismerős, pedig nem Christopher Nolan volt az első filmes, akinek eszébe jutott. Az Álmaid hőse című filmben a fél világ Nicolas Cage-dzsel álmodik. Tudományos kutatás még nem erősítette meg a létezésüket, viszont tény, hogy rengeteg olyan sztorit találni, amiben ketten vagy többen ugyanazt álmodták.

Paul Matthews kopaszodó értelmiségi, aki professzorként oktat az egyetemen és teljesen átlagos családi életet él. Semmi sincs benne, ami predesztinálná, hogy világhírűvé váljon, sőt azt leszámítva, hogy a hírnév segítségével végre befuthatna íróként, a lelke mélyén maga sem vágyik rá, hogy lépten-nyomon felismerjék az emberek.

Paul elkezdi észrevenni, hogy az emberek összesúgnak mögötte, időnként furcsa szemmel néznek rá. Nem igazán érti, hogy mi zajlik körülötte, míg az ismerősei szembesítik vele: egyre több ember álmaiban tűnik fel szereplőként. Ez már önmagában bizarr fejlemény, az pedig különösen furcsává teszi a dolgot, hogy nemcsak az ismerősei álmodnak vele, hanem olyan emberek is, akik soha korábban nem hallottak még róla. Ez a kiindulópontja az Álmaid hőse című új mozifilmnek, ami idővel aztán ennél is sokkal meredekebbé válik.

Freddy tehet mindenről (és egy kicsit Enyedi Ildikó is)

Ha álomfilmekről van szó, Freddy Krueger egyszerűen megkerülhetetlen figura. A csíkos pulcsis, kalapos, késes, kesztyűs gyilkos jellegzetessége, hogy feltűnik fiatalok, legfőképp az Elm utca lakóinak álmaiban. Persze nem pont ugyanazt álmodják vele, de Freddy megjelenését az is meglepővé teszi, hogy azok is álmodnak vele, akik soha korábban nem hallottak róla. A megjelenése már csak azért is félelmetes, mert Freddy képes arra, hogy amennyiben az álmában végez az álmodóval, az a valóságban is életét veszti. Ebbe az irányba ne is menjünk tovább, mert a cikk nem erről szól, de azt még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a filmes franchise Álomharcosok alcímre hallgató harmadik részében a Freddyvel küzdő fiatalok képesek lesznek arra, hogy egyszerre ugyanabban az álomban találkozzanak a közös ellenségükkel, hogy ennek köszönhetően az erejüket egyesítve próbálják legyőzni őt.

Álmaid hőse (2024)

Nicholas Cage Freddie Kruger karmaival az Álmaid hőse című filmben

Christopher Nolan az Eredetben gyakorlatilag megalkotja az álomtolvajlás koncepcióját: a főszereplő és a haverjai gyakorlatilag úgy jönnek-mennek mások álmaiban, ahogy csak kedvük tartja. Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű magyar filmje, az Enyedi Ildikó rendezésében készült Testről és lélekről pedig afféle romantikus kiindulópontnak használja a közös álmokat: hőseink az álmaikban szarvassá válva hangolódnak tökéletesen egymásra.

Álmok és influencerek

A Rosszul vagyok magamtól rendezője, Kristoffer Borgli az Álmaid hősében az álmokat inkább csak kiindulópontnak használja, de ezeknél sokkal jobban érdeklik őt azok a reakciók, amiket az álmok kiváltanak az emberekből. A film Paul Matthews (Nicolas Cage) professzor sorsán keresztül a hírnévhez fűződő viszonyunkat, valamint a social mediát eluraló influencer-kultúrát veszi górcső alá, sőt vaskos mondanivalója van arról is, hogyan működik a cancel culture. Egy csodálatosan vicces és egyben kissé szomorú/szánalmas jelenetben pedig azt is megcsodálhatjuk, hogy a média (amit itt olykor az álmok képviselnek) által közvetített kép sokszor mennyire köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Bár a film egy ponton elkezd abba az irányba menni, hogy technológiai segítséggel akár egymás álmait is meglátogathatjuk, ebben a témában sosem mélyed el igazán. A fantasztikus alapötletet és a címet leszámítva tehát érdemes inkább a social media és influencer-kultúra kritikájaként tekintenünk az Álmaid hősére, mint egy olyan filmre, ami komolyan foglalkozna a közös vagy megosztott álmok koncepciójával.

Közös álmok a valóságban

Bár a Redditen gazdag matériát találunk, ha elkezdünk kutakodni a közös álmodásról, gyorsan világossá válik, hogy a téma leginkább az álmokkal foglalkozó, álomfejtő oldalakon jelenik meg, a tudományos világ inkább csak afféle érdekességként foglalkozik vele érintőlegesen. Hiába találunk olyan izgalmas történeteket, mint amikor a páciens az álmairól mesél a pszichológusának, és közben az feleszmél, hogy ő is ugyanazt álmodta, vagy amikor az apjuk halála után az egy házban alvó testvérek mind az apjukkal álmodtak, a téma ettől még igencsak kiaknázatlan, komolynak nevezhető tudományos kutatások nem születtek róla.

A Dreams oldal megjegyzi, hogy Sigmund Freud érintőlegesen már 1922-ben foglalkozott vele a telepátia révén, de nem találta bizonyíthatónak, hogy a közös álmodás és a telepátia között összefüggés lenne, ugyanakkor nem is zárta ki a lehetőségét. Vele szemben Carl Jung hitt a kollektív tudattalan elméletében, ami megnyitotta a lehetőséget az előtt, hogy magyarázatot kaphassunk a közös álmodásra.

A legátfogóbb cikk a Psychology Today hasábjain jelent meg Patrick McNamara filozófiadoktor tollából. A szerző a cikkében megjegyzi, hogy valóban ezerszámra találni lejegyzett eseteket közös álmokról, a tudomány számára ez mégis egy teljesen feltérképezetlen terület. A legátfogóbban talán Frank Seafiled könyve, a Dream Curiosities (Álomérdekességek) foglalkozik vele.

Álmaid hőse (2024)

Álmaid hőse (2024)

Ismerősök, ismeretlenek

A PT által közölt írás felhívja rá a figyelmet, hogy a feljegyzett közös álmok szinte minden esetben olyan emberek között történtek, akik ismerték egymást, de ez önmagában nem magyaráz meg semmit, hiszen olyan emberek, akik nem egymás ismerősei, nem szoktak egymással az álmaikról diskurálni, hogy ez kiderülhessen. A legtöbb esetben olyan emberek számoltak be ilyen élményről, akik érzelmileg közel állnak egymáshoz és kimondottan gyakran látták egymást. A közös álom ténye pedig úgy szokott kiderülni, hogy az egyikük elmeséli a másiknak, hogy mit álmodott, miközben a másik ebben ráismer a saját álmára. Általánosságban elmondható, hogy a közös álmok sem egyeznek meg minden apró részletükben egymással, de ez annak is köszönhető, hogy bármennyire intenzívek is voltak, ébredéskor a legtöbbször csak nagy vonalakban emlékezünk rájuk.

Az esetek masszív többségében semmilyen rendkívüli történésről nem számoltak be a közös álom megszületése előtt, és a másik érintett személlyel nem beszéltek azt megelőzően az álmaikról. A közös álom ráadásul nemcsak egyszerre történhet meg, hanem egymástól teljesen különböző időpontokban is: mindkét verzióra bőven találni példát. Patrick McNamara szerint ha elfogadjuk a közös álmodás tényét, valamint azt, hogy az álmokat az agyunk produkálja, akkor azt is el kellene fogadnunk, hogy valamilyen formában az agyunk ilyenkor kapcsolatban áll egymással.

Mindez tudományosan nehezen magyarázható, ugyanis még az egypetéjű ikrek agya is rendkívüli módon különbözik egymástól. Emiatt kerülhet elő az elmélet, miszerint az álmokat mégsem az agyunk produkálja, hanem valójában ezek az agyunktól független dolgok, amelyek csak úgy megtörténnek velünk, és a feljegyzett eseteket átélők valójában ahhoz hasonló élményt éltek át, mint amikor ketten ugyanazt a tévécsatornát nézzük. Márpedig ez az elmélet csak még távolabb esik mindentől, ami tudományosan bizonyítható lenne.

A közös álmok elmélete tehát a számos feljegyzett eset ellenére inkább csak egy érdekes gondolatkísérlet marad, ami tökéletes arra, hogy filmek, sorozatok és könyvek formájában izgalmas történeteket építsenek rá. Arra pedig ne számítsunk, hogy a közeljövőben ennél többet megtudhatunk róluk, ugyanis az álmok kutatása még mindig gyerekcipőben jár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top