nlc.hu
Utazás
A Fővárosi Törvényszék döntött a Ryanair 736 ezer eurós bírságáról

A Fővárosi Törvényszék döntött a Ryanair 736 ezer eurós bírságáról

A Kúria egy hosszú vitának vetett véget döntésével.

A Fővárosi Törvényszék jogosan semmisítette meg Ryanair légitársaságra még tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot – írja a Telex a Kúria nyomán. Így a társaság jogerősen is megnyerte a Fogyasztóvédelmi Hivatal elleni perét.

Döntés született a Ryanair ügyben

(Fotó: Getty Images)

A Kúria döntése szerint mivel a Ryanair az ÁSZF szerint járt el amikor a rá kiszabott extraprofitadót az utasokra terhelte, ezért nem valósult meg a fogyasztók megtévesztése, ahogy azt a fogyasztóvédelem állította.

Az ügy 2022-ben kezdődött, amikor a kormány bevezette az „extraprofitadót”, amit a Ryanair egyenesen rablásnak nevezett annak fényében, hogy ekkor a légitársaságok a koronavírus járvány miatt veszteségesen működtek. A légitársaság a kormány fenyegetéseit semmibe véve egy 10 eurós különadó képében áthárította az utasokra a terhet, ami miatt a fogyasztóvédelem 736 ezer eurós (nagyjából 300 millió forintos) büntetést szabott ki rá.

A Ryanair jogi úton támadta meg a bírságot, és alkotmányjogi panaszt is benyújtott a törvény miatt, de a panaszt 2023-ban utasította el az Alkotmánybíróság.

Ezt követően a Fővárosi Törvényszék 2023. nyarán megsemmisítette a fogyasztóvédelem határozatát, tehát törölte a bírságot, de a kormányhivatal fellebbezett, így került a Kúriához az ügy.

A Kúria ezzel a döntésével egy hosszú vitának vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top