nlc.hu
Sztárok
Jákob Zoltán a volt feleségéről

Jákob Zoltán: „Jó viszonyt ápolok a volt nejemmel, de nem vagyunk barátok”

Nem mindig volt közöttük ilyen a viszony.

Jákob Zoltán és volt felesége, Katalin 10 évig voltak együtt, majd újabb pár évbe telt, mire elváltak egymástól. Bár szívük szerint kígyót-békát kiabáltak volna egymásra, a két közös lányukra való tekintettel igyekeztek méltón viselkedni a válásnál. 

Jákob Zoltán

Fotó: Trenka Attila

A milliárdos üzletember most a Best magazinnak mesélt arról, milyen volt akkor a kapcsolatuk és mennyit fejlődött azóta. 

„Bár mindketten akartuk a válást, annyi sérelem volt bennem és Katiban is, hogy szörnyen nehezen türtőztettük magunkat, hogy ne vádaskodjunk, ne essünk egymásnak. Ha csak ketten lettünk volna ebben a történetben, lehet, csúnyább véget ér a mi kapcsolatunk. De mivel van két lányunk, akik a szemünk fényei, nem tehettük meg velük, hogy csatatérré változtatjuk az életüket. Tehát nyeltünk, sokszor és nagyokat. És utólag azt mondom, megérte – mesélte Zoltán. Idővel annyira rendeződött a viszonyuk, hogy legutóbb még a karácsonyt is együtt töltötték, sőt, az üzletember gyakorta jár vissza régi otthonába, hiába van ott Kati új párja. – Eleinte nem volt könnyű oda visszamennem, de mostanra szinte már ismét hazajárok. És sokszor épp Kati párja – aki nekem jó haverom lett – hív át, mondván, hogy főzött, menjek enni. Azért ez is egy vicces dolog. De nagyon jóban vagyunk, nincs közöttünk rivalizálás, épp ellenkezőleg. Amikor a három lány összefog ellenem, mert meg akarnak győzni valamiről, ő mellém áll, mondván, mi, férfiak tartsunk össze.”

A Nagy Ő a magazinnak arról is beszélt, partnerei leginkább azt viselik nehezen, hogy nem csak tartják a kapcsolatot, de még együtt is dolgoznak Katival. 

Mindemellett tényleg nagyon jó viszonyt ápolok a volt nejemmel, de nem vagyunk barátok. Ahhoz túl sok mindenen mentünk keresztül, túl sokat bántottuk egymást, ezért maradtak tüskék. De ezzel sincs semmi baj.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top