nlc.hu
Sztárok

Jákob Zoltán exe

Ilyen kapcsolatban van Jákob Zoltán a volt feleségével

Az egykori Nagy Ő hosszan beszélt az exéről.

A milliárdos üzletember és volt felesége, Katalin olyan kapcsolatban maradtak, melyet sok ember irigyelhet. Jákob Zoltán a Hot! magazinnak beszélt egykori kedveséről és arról, milyen maradt a viszony kettőjük között. Mint kiderült, korántsem haragos, sokkal inkább pozitív példaként említhető.

„Már nincs miért haragudnunk egymásra. Mindent lerendeztünk, nem veszekszünk semmilyen vagyontárgyon, nincs köztünk ellentét. Magunk mögött hagytuk a múltat, túl vagyunk a csatáinkon. (…) Persze, a válás nem volt fáklyásmenet, de túléltük, és most már csak az számít, hogy a gyerekeknek jó otthonuk legyen, jól érezzék magukat az anyjukkal és velem is. Fontos, hogy ők ne érezzenek semmilyen feszültséget, így nyugodtan koncentrálhatnak az iskolára és az életükre” – nyilatkozta Jákob Zoltán, aki kitért az ünnepekre is. 

„A szentestét Magyarországon töltjük, abban a házban, ahol a lányaim a születésüktől fogva laknak. Nagyon meghitt az egész, ajándékozunk, majd náluk is alszom. Másnap viszont mindig elutazunk. Tavaly Lappföldre mentünk, a Télapóhoz” – mesélte az egykori Nagy Ő, aki Kati új párjával is kijön. Ha pedig utazásról van szó, azt is szívesen csinálják együtt. 

Jákob Zoltán

Jákob Zoltán (Fotó: Trenka Attila)

„Idén egy trópusi helyre utazunk. A Maldív-szigeteket vesszük célba, ráadásul olyan részre megyünk, ahol még én sem jártam. Van ott olyan étterem, amely a fák lombjaira épült, de olyan is, ami az óceán alatt van, és ha felnéz az ember, fölötte úsznak a halak. Remélem, a gyerekeknek tetszik majd” – tette hozzá az üzletember. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top