nlc.hu
Sztárok

Péntek-Gyulai Virág véleménye

A Nagy Ő Virágja beszólt Jákob Zoltánnak: „Várom a hívását”

A fiatal lány szerint a milliárdos óriási hibát vétett.

Péntek-Gyulai Virág is indult Jákob Zoltán szívéért a legutóbbi Nagy Ő-ben. Bár sokáig jutott, az üzletember végül nem őt választotta. Virág csalódottan vette tudomásul a döntést, amivel a mai napig nem ért egyet, szerinte ugyanis Betti nemcsak nem illik Zoltánhoz, hanem több negatív tulajdonsággal is rendelkezik.

„Tévedni emberi dolog, és ha innen nézzük, Zoli a legemberibb figura, akit csak ismerek, hiszen akkorát tévedett, mint ide Lacháza. Szegényemnek most főhet a feje, hogyan kössön útilaput Betti talpára, merthogy ezen agyal, az tuti. Az ugyan igaz, hogy Zoli mellé egy egyszerű teremtés való, de nem olyan egyszerű, mint a faék, hanem olyan egyszerűen nagyszerű, mint én. Harcolhat a felismerés ellen, ha akar, de nem érdemes odázni ezt a dolgot. Egy egyszerű és gyors minőségi csere kell ide. Betti megy, Virág jön, és kezdődhet végre az az élet, amire mindketten vágyunk” – nyilatkozta Virág a Borsnak, aki hozzátette, hogy bármikor szívesen fogadná a férfi megkeresését. 

„Szóval már csak idő kérdése szerintem, hogy Zoli revideálja a döntését. Nati túl fiatal hozzá, így nincs is kérdés, hogy mire jut majd. Én pedig várom a hívását” – hangsúlyozta az egykori játékos.

Virág (Nagy Ő)

Péntek-Gyulai Virág (Fotó: Trenka Attila)

Zoltán szerinte jobb pasi, mint Árpa Attila

„És egyáltalán nem tartom cikinek, hogy már másodjára szerepelek A Nagy Ő-ben, ez is csak arról árulkodik, hogy mennyi mindenre képes vagyok a szerelemért. Arról nem is beszélve, hogy Zolit sokkal jobb pasinak tartom, mint Attilát. Közvetlenebb, viccesebb. Nagyon jó a stílusa, tetszik, ahogy öltözködik. És Attilával ellentétben vele megvan köztünk a kémia”mondta korábban a 32 éves fitneszversenyző a Best magazinnak a műsorról. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top