nlc.hu
Család
Kegyelem a bicskei pedofil-ügyben

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatója bűntársának

A köztársasági elnök kegyelemre méltónak találta az egykori igazgatóhelyettest.
Novák Katalin

Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak – írja a 444. Az ítélet szerint ő volt az, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált, hamis vallomást akart aláíratni az érintett gyerekkel, és mindezért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek első és másodfokon is – emlékeztet a portál.

A bicskei pedofil igazgató bűntársa a pápalátogatás ürügyén jöhetett ki a börtönből.

A két éve hivatalba lépett Novák Katalin amúgy rekorder a kegyelmezésben: tavaly 446 elítélt kérelméből 40-et hagyott jóvá, felállítva ezzel az elmúlt 19 év rekordját.

Mint ismert, V. János, a bicskei gyermekotthon igazgatója 2004 és 2016 között legalább 10 kiskorú fiút zaklatott. Egyik alkalommal azért hívta be magához az egyik gyereket, hogy elmondja neki: az édesanyja meghalt. „Gyászát és megilletődöttségét kihasználva úgy tett, mintha vigasztalná, ehelyett azonban szexuális cselekményt végzett vele. Odament hozzá, átölelte, majd felülről benyúlva a sértett pólójába, előbb a meztelen hátát simogatta, majd benyúlt a sértett alsónadrágjába, és a fenekét simogatta és megfogdosta”állt a vádiratban. A büntetőperen elhangzott vád szerint néhány hónappal később ennél tovább is ment az igazgatója: megfogdostatta a kisfiúval a nemi szervét, és ő is fogdosni kezdte a gyerekét. Kilenc másik gyerekkel is hasonlóan bánt – ahogy ők szólították – „János bácsi”.

Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top