nlc.hu
Szabadidő
A Dal 2024 mezőnye

Megvan A Dal 40-es mezőnye: Kollányi Zsuzsi, Kocsis Tibo, Szabó Ádám és a Sugarloaf is a versenyzők között

Döntött a zsűri.
A Dal 2024,

Kialakult A Dal 2024 mezőnye, miután a szakmai zsűri kiválasztotta azt a 40 szerzeményt, amelyeket február 10-től szombatonként, élő showműsorban láthatnak a nézők a Dunán. Az összegzés szerint minden eddiginél több, 60 produkció megmérettetésével vette kezdetét a magyar dalok versenye. A Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri választotta ki az élő show produkcióit: döntésüket a zene minősége, a szöveg minősége, valamint a zene-szöveg kapcsolata alapján hozták meg, továbbá fontos szempont volt az is, hogy a versenyzők megállják a helyüket élő adásban – olvasható A Dal 2024 honlapján.

Szandi kiemelte, hogy nagyon tehetséges énekesek és zenészek jelentkeztek. Egri Péter szerint pedig fantasztikus stílusbeli rétegződés figyelhető meg a mezőnyben, minden könnyűzenei műfaj képviselteti magát: lírai, nagyívű dalok, rock, swing, jazz, pop nóták. 

Íme A Dal 2024 élő showműsorába továbbjutott versenydalok:

  • Andalgó – Vigyen a szél
  • Arcidra – Egészben kell
  • Bradics Jácint – Miért félnék álmodni
  • Bterv – Menjek vagy maradjak
  • Csintalan Márk – Számítottam Rád
  • EVERFLASH – Nyisd ki a szemed!
  • Fekete Mátyás – Látom már
  • FLUIDIA – Miről szól ez a dal?
  • Galambos Péter – Ott marad
  • Györfi Anna & Kéméndi Tamás – Titkaim
  • HellóPisti – Elbújnék
  • HERE WE ARE – Együtt egyedül
  • Jazztelen – Kezeket fel
  • Jósa Tamás – Két szív
  • Juhos Zsófi & Patocska Olivér – Ma szerettem beléd
  • Junkies – Királyi többes
  • Kocsis Tibor – Egy életen át
  • Kollányi Zsuzsi – Új érzés
  • Kökény Dániel – Ugyanaz a ház
  • László Evelin – Legényes
  • Liana – A háztetők felett
  • LILy – Csalódás voltál
  • Magidom – Esendő halandó
  • MattSet – Veled álmodnék
  • MYRA MONOKA – Így Alakult
  • Name Project – Nekem
  • Negál – Nem lehetek más
  • OliverFromEarth – Annak idején
  • Patai Anna – Gondold át
  • Phoenix RT – Félszavak
  • Pink Dragon – Kánaán
  • PINKERS – A nap süssön ki
  • Quack – Sosem elég
  • Roy Galeri – Kiáltás
  • Sugarloaf – Nászinduló
  • Szabó Ádám és Szabó Jennifer – Kismadár
  • Szalma Annamária és Telek Attila – Százszor is
  • Szelina – Hazatért
  • Szinnyai Dóri – Igennel felel
  • Szirtes Dávid – Emelem poharam 

Szombat esténként (A Dal 2024 adásai február 10-től szombatonként 19:35-kor kezdődnek a Dunán) a dalverseny házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják nézőket. A versenyzők már gőzerővel, a zsűritől kapott első visszajelzések tükrében készülnek a válogató adásokra. A továbbjutó dalok az elődöntőben crossover feldolgozásban, míg a döntőben szimfonikus verzióban hangoznak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében.

Tavaly egyébként a legtöbb nézői szavazattal az Éjféli járat című dalt választották az év magyar slágerének, így az erdélyi együttes, a Titán nyerte a 2023-as nemzeti dalválasztó show-t.

A dalválasztó tétje minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója “Az Év Dala 2024” cím mellett egy teljes lemez elkészítésére nyer lehetőséget – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat – a nemzetközi Hansa Studiosban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top