A gluténérzékenység ma már tömegeket érint, sokan pedig saját döntés alapján kerülik a gluténtartalmú ételek fogyasztását. E jelenségnek is köszönhető, hogy reflektorfénybe kerültek korábban elfeledett gabonák. Még a ’90-es években is leginkább csak az volt a kérdés, hogy fehér vagy barna kenyeret veszünk-e, ma már több tucatnyi pékáru közül választhatunk. A köreteket illetően is megjelentek (régi-) új alternatívák, egymást követik divathullámok.
Összességében elmondható, hogy mindegyik gabonafélének megvannak a maga beltartalmi értékei, de az éltető tápanyagokon túl érdemes tudni, hogy melyik tartalmaz glutént. De mi a probléma a gluténnel? A gabonákban megtalálható gliadinból alfa, béta, gamma és omega változatot különböztetnek meg. Az egészségre gyakorolt hatások terén leginkább az alfa-gliadin szerepel rosszul, ez váltja ki sokaknál az autoimmun folyamatokat és bélrendszeri tüneteket.
Aki tehát érdeklődik a gabonaalternatívák iránt, jól jegyezze meg az alábbi élelmiszereket, amelyeket egészségesként emlegetünk, de nem mindenkinek jelentenek valóban ideális alternatívát.

Közel-keleti étkezés – kuszkuszkörettel / Fotó: Michelle Garrett, Getty Images
Szándékosan kihagytuk a zabot, ami bár egy gluténmentes gabonaféle, de az aratás, tárolás és feldolgozás során rendre érintkezik a gluténtartalmú gabonákkal. Így a zab 100%-ban nem tisztán gluténmentes élelmiszer, csak abban az esetben, ha külön címke jelöli a gyártás és csomagolás folyamatai során bizonyított gluténmentességet. Azonban, ha nem vagyunk cöliákiás betegek, vagy nem küzdünk súlyos gluténérzékenységgel, nagy gondunk nem lehet a zabból készült termékekkel.
Kattintsd végig a galériánkat!



