Felháborította a Magyar Kerékpárosklubot, hogy a MÁV-val folytatott tárgyalásaik után a vasúttársaság olyan áremelésekről döntött, amelyek elűzhetik a vasútról a kerékpárral ingázókat. A civil szervezet ezért levelet írt a MÁV-nak.
Ebben azt írják, hogy a korábbi egyeztetések során a MÁV azt ígérte nekik, hogy „a rövidebb távú kerékpárjegyek drágulását a kerékpárbérletek árának változatlansága ellensúlyozza.” Ehhez képest
a jellemző ingázó távolságokon az eddig 2000-4000 forintos kerékpárbérlet ára 9450 forintra nő.
A MÁV azt a javaslatot is elvetette, hogy maximum 400 forint legyen egy kerékpárjegy, ennek az ára 500 forintra emelkedik.

Kerékpárjával együtt utazó nő vált menetjegyet a főváros Keleti pályaudvarának egyik jegykiadó automatájánál (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)
„Ilyen hirtelen, ennyire általános áremelést nem tudunk elfogadni, mert nincsen tekintettel az állomási kerékpártárolás még fennálló súlyos hiányosságaira, és nem szolgálja a fenntartható agglomerációs közlekedés előnyét és célját sem. A végül elvetésre került 400 forintos javaslatunkra is hivatkozva kérjük, hogy legalább a bérletárakat úgy változtassa a MÁV, hogy az ingázásban megfizethető maradjon, és ne űzze el a vasútról az eddig így utazókat” – olvasható a Magyar Kerékpárosklub levelében.
De ez még nem minden: a kerékpárosklub logikátlannak tartja, hogy kizárólag országos kerékpárbérletet lehetne venni, vagyis a vármegyebérletesek nem tudnak bringás vármegyebérletet váltani.
További szigorítás, hogy megszűnik a 20”-os, nem összecsukható kerékpárok (ilyen például a Camping) ingyenes szállítási lehetősége, pedig sokan ezért vettek ilyen bringákat. A civil szervezet ezt a döntést megérti, de hosszabb átmeneti időszakot, türelmi időt javasol.