nlc.hu
Sztárok
Így lett színész Makranczi Zalánból

Makranczi Zalán véletlenül lett színész

Az édesanyja „tehet róla”.

Makranczi Zalán az alkatával és úszó múltjával lehetett volna klasszis vízilabdázó is, ő mégis a színháznál és a filmnél kötött ki. A Fókusznak adott interjúban elárulta, tulajdonképpen véletlenül lett színész.

Makranczi Zalán

Makranczi Zalán A renitens című sorozatban – Fotó: Sajtóklub

„Versenyszerűen úsztam, aztán átvettek az MVSC-be, a vízilabda csapatba. Jött a hír, hogy heti 8 edzés van és akkor anyukám azt mondta: »Lehet, hogy heti 8 edzés van, de nem Zalánnak. Zalánnak le kell érettségiznie!«” – mesélte a színész.

Édesanyja ekkor talált egy újsághirdetést, hogy egy amatőr színjátszó csoport tagfelvételt hirdet, a kis Zalán pedig úgyis ügyesen szerepelt a megyei mesemondó versenyen kiskorában. Mint mondja, éppen a döntő előtti napon esett az első két foga, így selypítve mondta el az egész mesét, de az édesanyja szerint nagyon jó volt. „Elmentem és ott ragadtam” – mesélte a színjátszó csoportról Szinetár Dóra férje.

A 44 éves színész 9 darabban játszik, emellett szinkronizál és forgat. Jelenleg Gáspár Katával látható együtt az RTL új sorozatában, A renitensben, ahol egy nyomozót alakít.

Makranczi Zalán a Nemzeti Színiakadémiát 2000-ben végezte el, ezt követően a Pesti Magyar Színházban kapott szerződést. 2001-től a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának tagja, 2007-ben a Bárka Színházba szerződött. 2008-tól a Nemzeti Színház tagja volt, 2013 és 2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze, azóta szabadúszó. Többek között a József Attila Színházban 4 éve telt házzal futó Macskafogóban játszik, Mr. Tájfelt alakítja. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top