Végre bemutatták a Dűne legújabb feldolgozásának második részét, amiről kollégánk már meg is írta a kritikáját. Mint kiemelte, elképesztő látni, hogy az év leglátványosabb filmje mögött mennyi honfitársunk áll, de ezért még van hova fejlődni. „A Dűne második része jobb, mint az első, de ettől még dagályos és repetitív és nagyon nehéz bárkit találni, akiért tiszta szívvel szurkolhatunk” – jegyezte meg.
Lehet vele egyetérteni vagy éppen ellenkezni, ami viszont tény, nagyon sokan várták, hogy Denis Villeneuve filmjét műsorra tűzzék a mozik. Egy halálos beteg kanadai férfi viszont attól tartott, hogy sajnos neki már nem lesz lehetősége megnézni a Dűne második részét, de szerencsére sikerült megoldani, hogy már hat héttel a bemutató előtt lehetőséget kapjon arra, hogy az elsők között lássa azt, írja a Telex.
Hozzátették, harc volt az idővel, hogy a filmet eljuttassák a férfinak, mondta a premier előtti vetítést szervező alapítvány, a L’Avant dolgozója. Még januárban tettek ki felhívást a Facebookra, és remélték az eljut a megfelelő helyre, és Denis Villeneuve hajlandó lesz megvalósítani a haldokló férfi kívánságát.
A rendező asszisztense végül január 16-án elrepült Québecbe, hogy felkeresse a haldokló férfit a kórházban, és vele volt Villeneuve laptopja is. Titoktartási szerződések aláírása után megtekinthette a filmet a haldokló egy barátjával. Sajnos fájdalmai miatt nem tudta végignézni a filmet, pár nappal később pedig elhunyt.