nlc.hu
Szabadidő
11 éves autótolvaj elfogása

11 éves fiú lopott BMW-t, ráadásul lakókocsival együtt

X5-ös BMW volánja mögött játszotta újra a Tolvajtempót az autólopás miatt lefülelt kisfiú.

11 éves fiút kaptak kocsilopáson a brit rendőrök. A zsaruk már keresték a lakókocsit vontató X5-ös BMW-t, amikor félreállították a sofőrjét Yorkshire-ben. Bár a kocsit csak néhány órával korábban vitték el, ráadásul az autólopás bejelentése után 45 perccel már el is fogták a tolvajjal együtt, addigra annak már a rendszámát is kicserélték. A meglepett rendőrök

betöréses lopás és több közlekedési bűncselekmény

elkövetése miatt tartóztatták le a fiút, majd kihallgatása után, óvadék fejében elengedték. A rendőrök elmondásuk szerint kétszer döbbentek meg az ügy kapcsán. Először akkor néztek nagyot, amikor meglátták a félre állított autót vezető iskolás fiút. Utána pedig azon is elcsodálkoztak, hogy a BMW-ből a kocsilopáshoz szükséges célszerszámok mellett több lopott rendszám is előkerült – tudósít a BBC.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top