nlc.hu
Sztárok
Szakíthatott Varga Miklós, Joe és párja

Úgy tűnik, szakított Varga Miklós Joe és menyasszonya, Hrovatin Csenge

Lehet, vihar van a paradicsomban.

Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge 2013-ban, az Éjjel-nappal Budapest forgatásán találkoztak először egymással, ahol nagyon jó barátok lettek. Bár mindig is tetszettek egymásnak, flörtölni csak akkor kezdtek, amikor már egyiküknek sem volt párja. 

Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe

Fotó: Trenka Attila

„Csenge akkor Mosonmagyaróváron élt a családjával, Ausztriában dolgozott. Több hónap próbálkozás után végre igent mondott a randevúmra, és feljött Budapestre. Végigbeszélgettük az éjszakát, és onnantól valami elindult – de az nem a vonat volt. Július 11-én nálam aludt, november elsején pedig hozzám költözött” – árulta el akkoriban az RTL sztárja, aki nem sokra rá meg is kérte a nála 21 évvel fiatalabb lány kezét. 

Most azonban úgy tűnik, valami hiba csúszhatott a tündérmesébe, Joe ugyanis egy igencsak beszédes Instagram-sztorit tett közzé a közösségi oldalán. A poszt arra enged következtetni, hogy gondok lehetnek a pár kapcsolatában és Varga Miklós a lezáráson gondolkozik – vagy már le is zárta a dolgot. A posztot a redditezők is kiszúrták, véleményük szerint azonban nem kell annyira komolyan venni a bejegyzést, Joe és kedvese ugyanis pár hetente összekapnak valamin, majd kibékülnek. 

Forrás: Varga Miklós Instagram-története

Forrás: Varga Miklós Instagram-története

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top