nlc.hu
Sztárok
Next Top Model Hungary Keveházi Lili

Senki nem számított erre: Keveházi Lili búcsúzott a Next Top Model Hungary csapatából

Minden versenyző és valószínűleg sok néző is megdöbbent azon, hogyan ért véget a Next Top Modell Hungary vasárnapi epizódja.

A lányoknak komoly erőpróbát jelentett a Next Top Model Hungary legutóbbi része, először ugyanis a frizurájukat alakították át a szakemberek, majd egy tánckoreográfiát kellett megtanulniuk. Sok lánynak okozott érthető nehézséget, hogy meg kellett válnia tincseitől. Az egyik kieső, Polgári Léda is úgy érezte, ez okozta kiesését, hiszen a fotózás pillanatában még nem tudott megbarátkozni új, bár az ő esetében nem éppen drasztikusan megváltozott hajkoronájától.

Fotó: TV2

Fotó: TV2

A műsor következő blokkjában viszont még ennél is nehezebb akadály elé állították a résztvevőket: a tánckoreográfia, melyet el kellett sajátítaniuk, majd kisebb csoportokban kamera és bíráló szemek előtt eltáncolniuk, sokakon kifogott. A legtöbb ember meglepetésére az egyikük Keveházi Lili volt, aki mindent bevetett, mégsem tudta igazán magáévá tenni a feladatot. A fiatal lány, aki Keveházi Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc díjas magyar táncos, koreográfus lánya, szinte minden versenytárs szemében komoly ellenfél lehetett, legalábbis ezt árulták el azok a tekintetek, melyek őszinte megdöbbenéssel konstatálták, hogy Lili lett a kieső.

Távozása után még a zsűri is elbizonytalanodott. “Biztos, hogy jó döntést hoztunk?” – kérdezte egyikük, hiszen mindannyiukat meglepte Keveházi érett, felnőtt reakciója döntésükre, melynek elismeréssel adóztak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top