Mészáros Árpád Zsolt szombaton, az 50. születésnapján jelentette be, távozik a Budapesti Operettszínházból, ahol a fél életét töltötte. Mint mondja, a jelenlegi vezetőséggel nem sikerült kijönnie.
„Előttem már nagyon sok kollégám elment a színháztól, van, aki csendben, van, aki hangosan. Életem majdnem felét az Operettszínházban töltöttem, mindig alázattal szolgáltam ki a közönséget, politikai helyzettől függetlenül. Erre tettem fel az életemet, még a családomat is sokszor háttérbe szorítottam emiatt, de eddig bírtam a feletteseim bántalmazó viselkedését és azt, ami a mai színházi rendszerben megy. (…) Az utóbbi időben azt éreztem én és több kollégám is, hogy a vezetőség valamilyen módon minden szavunkról tud. Már nem mertem megölelni a kollégáimat, őszintén megbeszélni a problémákat a színház épületén belül, mert folyamatosan érezzük a “titkosrendőrség” jelenlétét. A Nagymező utca már rég nem az, ami fénykorában volt, és azt is pontosan tudják nagyon sokan, hogy azért, mert nem a jegyeladás vagy a színvonal az érdek. Én ebben tovább nem kívánok részt venni. A problémám nem a vezetőség tagjainak személyével van, hanem a szakmai figyelmetlenségükkel, érdektelenségükkel” – fejtette ki döntését a színész. MÁZS-nak egyébként 5 gyermeke van, a legidősebb Mészáros Levente Bendegúz szintén tehetséges énekes és rapper, valamint saját dalokat is ír.
Éppen édesapja visszavonulása előtt derült ki, hogy a 28 éves zenész szintén részt fog venni az Ázsia Expressz 5. évadában. Bár fiától és apjától is távoláll a politikai nézetek megosztása, érdekes egybeesés a színész visszavonulása és Bende első komolyabb tévés szereplés.
Bende egyébként párjával, Zsigmond Angéla tartalomgyártó fog részt venni a műsorban.