Nem megy börtönbe az a helikopterpilóta, aki egy fán rekedt siklóernyőst akart megmenteni Vértesszőlős közelében – számolt be a Tények. A sportoló – aki órákig várt a fán – körülbelül 20 méter magasan volt, nem sérült meg, mert még arra is volt ereje, hogy egy közösségi oldalon posztolja a helyzetét. A helikopter rotorszele viszont belekapott az ernyőbe, az pedig a mélybe rántotta a siklóernyőst, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.
A pilóta – aki most 8 hónap fegyházbüntetést kapott 2 évre felfüggesztve – állítja, a legnagyobb körültekintéssel járt el; éppen úgy, mint eddig bármikor az alatt a 40 év alatt, amióta repül. “Maximálisan, szakmai tudásom és emberi lelkiismeretemet a lehető legmagasabb szinten alkalmazva részt vettem. Mondhatom azt, hogy több száz embert mentettem meg árvizekben, hóhelyzetben, minden más helyzetben” – mondta a bíróságon.
A bíró szerint a pilóta hibázott, így bűnösnek mondta ki légi közlekedés gondatlanságból elkövetett, halált okozó veszélyeztetés vétségében.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész és a vádlott pilóta is fellebbezett.
Mint ismert, 2020 július elején egy siklóernyős fennakadt egy magas fa tetején Vértesszőlősnél, majd a mentésére érkező honvédségi helikopter rotorszele miatt kettétört a fa. Az addig sérülésmentes férfi 15-20 métert zuhant, és később a kórházban életét vesztette. A tragédia után egyértelművé vált, hogy a hatalmas MI-8-as katonai helikopter alkalmatlan az ilyen mentési feladatokra, ráadásul ebben a konkrét esetben maga a siklóernyős hívott alpinistákat, akik már a helyszín felé tartottak. A baleset után megváltoztatták a mentési protokollt, és azóta nem küldenek katonai helikoptert hasonló helyzetekben. Pintér Sándor belügyminiszter is akkor azon a véleményen volt, hogy egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során. “Annyira akartak segíteni a repülőn, hogy sajnálatos módon ez a túlzó segítség a halálához vezetett. De a túlzott segíteni akarás sem vezethet oda senkinél, hogy mások életét kockáztassa, ezért büntetőeljárás keretében vizsgáljuk az ügyet” – jelentette be akkor.
Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó