nlc.hu
Aktuális
Baleset érte a Fővárosi Nagycirkusz artistáját

Balesetet szenvedett a Fővárosi Nagycirkusz artistája próba közben

Bokatörés miatt kellett megműteni őt. A műtét sikeresnek bizonyult és már lábadozik Simet László, akit tárt karokkal vár vissza a társulat.

A Fővárosi Nagycirkusz Csillagok, égbeli tűk című nyári műsorának bemutatójára készült Simet László, akit legtöbben onnan ismerhetünk, hogy tavaly áprilisban egy hajmeresztő mutatványt vitt véghez. Akkor a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitóeseményén, a cirkuszi világnapon egy kifeszített drótkötélen egyensúlyozott át a Duna felett az egyik partról a másikra.

Fotó: Vörös Szilárd

Fotó: Vörös Szilárd

Az artistaművész most a nyári műsor bemutatójának próbája közben szenvedett balesetet, melynek következménye bokatörés lett. A sérülés miatt Simetet meg kellett műteni, de szerencsére rendben zajlott a beavatkozás, most pedig már lábadozik, hogy gyógyulását követően visszatérjen az őt tárt karokkal váró cirkuszhoz, írja a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top