nlc.hu
Életmód
Minden idők egyik legbénább rablóját fogták el Bácsalmáson

Minden idők egyik legbénább rablóját fogták el Bácsalmáson

Ennél már talán csak az lett volna nevetségesebb, ha egyenesen elalszik a helyszínen, ahová kiérkeztek a rendőrök.

Egy idegen férfit látott beugrani egy asszony az utcában lakó idős hölgyismerősének kertjébe. Mivel gyanúsnak tűnt a dolog, az idegennél pedig egy hátizsákot is látott, felhívta szomszédját, hogy segítséget kérjen. A szomszéd átfésülte a házat, ahol összetalálkozott a hátizsákossal, aki éppen ellopni készült egy elektromos hajvágót. Az elkövető megpróbált elmenekülni, amikor észrevette, hogy éppen rajtakapják, némi dulakodást követően sikerült is kiszaladnia a helyszínről, egy nem is olyan apró részletre azonban nem figyelt.

Hiába tudta ugyanis elhagyni az épületet, telefonját és minden személyes iratát véletlenül hátrahagyta. A rendőröknek ezek alapján már nem okozott túlzottan nagy nehézséget, hogy elkapják őt. A 35 éves helybélit őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, ő pedig minden nyilvánvaló bizonyíték ellenére tagadja bűnösségét.

Forrás: Police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top