nlc.hu
Szabadidő
Esélyes befutók James Bond szerepére

Ők a legesélyesebbek James Bond szerepére

A 007-es zakója a vállfán lógva csak arra vár, hogy valaki leporolja és ismét magára öltse. Ki lesz a nyertes? Hamarosan kiderül.

Mióta 2021-ben Daniel Craig bejelentette, hogy maga mögött hagyja a híres brit titkos ügynök, James Bond karakterét, szinte folyamatosan megy a találgatás, melyik angol színész fogja őt követni a sorban. Lehet James Bond fekete? Esetleg nő? A fogadóirodákban meg lehet tenni a téteket – ez nem túlzás, valóban lehetőség van rá, ha valaki úgy érzi, van erre kerete –, sőt, már konkrét nevekre is lehet fogadni, ugyanis több pletyka felmerült már azzal kapcsolatban, ki lesz a végső befutó. Az ígéretek szerint napokon belül kiderül a válasz, de addig is jöjjenek azok, akiket a legtöbbször hallhattunk jelöltként.

Aaron Taylor-Johnson

2022-ben egyszer megszellőztették, hogy Aaron Taylor-Johnson esélyes lehet őfelsége titkos ügynökének szerepére, de az elmúlt hetekben ismét közszájon forog a neve a szakmai berkekben. Köszönhető mindez annak, hogy a The Sun arról számolt be, hivatalosan is felajánlották neki az állást. Taylor-Johnson nem cáfolta, de nem erősítette meg a híreket, ám ha hihetünk annak az állításnak, hogy Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerek kifejezetten 40 év alatti színészt kerestek a megújulás jegyében, akkor a 33 éves színész valóban esélyes jelölt.

Aaron Taylor-Johnson

Fotó: Getty Images/Pablo Cuadra

A jó hír, hogy Taylor-Johnson nem elhasznált arc, azzal együtt sem, hogy még a Marvel-univerzumban is megjelent, mint Pietro Maximoff, azaz Vanda Maximoff ikertestvére. Ugyanakkor egészen hosszú filmográfiát és egy legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjat is magáénak tudhat, amit az Éjszakai ragadózókban nyújtott alakításáért kapott, tehát nem egy kezdőről van szó.

Regé-Jean Page

Ha brit vagy, és olyan híres dolgot csinálsz, amit az emberek jónak tartanak, akkor elkezdik kimondani a B-betűs szót. Olyan ez, mint egy érdemjelvény… Örülök, hogy megkaptam, örülök, hogy olyan csodálatos társaságban lehetek, akik rendelkeznek ezzel a jelvénnyel, de ez egy jelvény” – nyilatkozta Regé-Jean Page annak kapcsán, hogy az ő neve is felmerült, mint utód. A színész a Bridgerton szépfiújaként tört be, de azóta is folyamatosan azon dolgozik, hogy ezt levetkőzze magáról. Pedig ilyen fizimiska mellett nem meglepő, hogy a lehetséges színészek között tartják számon, hiszen Bond legfőbb ismertetőjegye az ellenállhatatlan sármja – Page pedig birtokában van ennek.

Regé-Jean Page

Fotó: Getty Images/Shane Anthony Sinclair

Az is igaz, hogy egy másik interjúban a színész hízelgőnek nevezte a pletykákat, de tagadta, hogy bármi igaz lenne belőle. Ennek ellenére – valószínűleg pont a diverzitás miatt, amire most a stúdiók kiemelten figyelnek – még mindig sokan gondolják azt, hogy ezek a nyilatkozatok csak elterelésként szolgáltak.

Idris Elba

Noha nem 40 alatti, mégis Idris Elba is gyakran szóba jön, ha az új Bondról van szó. Daniel Craig még bőven forgatott, amikor már azt suttogták, hogy ő lesz az, aki átveheti a helyét, talán az első név volt, amit abba a bizonyos kalapba bedobtak. Nyilván az is ráerősített a találgatásokra, hogy 2018-ban egy tweetjében ezt írta: „A nevem Elba, Idris Elba.” Valószínűleg csak poénnak szánta, sokan azonban készpénznek vették, és rendíthetetlenül hisznek abban, hogy az 51 éves színész ezzel akart üzenni a világnak.

Idris Elba

Fotó: Getty Images/Kevin Mazur

Elba hosszú filmográfiát tudhat magáénak, emellett rengeteg díjra jelölték már (többet meg is nyert), sokszínűségét a szakma egyszerűen imádja, és kétségtelen, hogy titkos ügynökként is maradandót alkotna. Az egyetlen „probléma” csak az, hogy a vaskalapos Bond-rajongók szerint diverzitás ide vagy oda, Ian Fleming (az író, aki a karaktert megalkotta – a szerk.) megcsúfolása lenne egy fekete bőrű színészt választani.

Tom Hardy

A Nincs idő meghalni 2021-es premierje után a brit fogadóirodák legnépszerűbb befutója Tom Hardy lett. Azzal indokolták a sikere titkát, hogy tökéletesen át tudná venni Craig helyét, tulajdonképpen fel sem tűnne a változás, mert hasonló kaliberű színészről van szó. Ezt azért én cáfolnám, de tény, hogy Hardy számára testhezálló lenne a szerep, annak ellenére is, hogy általában inkább rosszfiúkat alakít. Filmes múltjából fakadóan – ahol azért gyakran az erkölcsi szürkezóna határát súrolta a megformált karakterek által – tudna egy színezetet adni a jóvágású, tisztességes ügynök szerepéhez, amit eddig egyedül (szubjektív megítélésem szerint) Sean Connery-nek sikerült.

Tom Hardy

Fotó: Getty Images/Steve Granitz

Egyedül Michael G. Wilson nyilatkozata az, ami miatt mégsem lehet teljességgel biztosra venni, hogy övé a szerep: mégpedig, hogy Hardy már 47 éves lesz idén.

Henry Cavill

Henry Cavill számára nem idegen a titkosügynök szerep, Az U.N.C.L.E emberében bizonyította, hogy alkalmas arra, hogy a vállára vegye a világ sorsát. Az is mellette szól, hogy többé már nem Vaják, Superman szerepével is leszámolt, így szabadon aláírhat egy olyan szerződést, ami a következő évtizedét karrier szempontból meghatározhatja. Szintén a javára írható, hogy egy igazi gentlemanről beszélünk, új filmje, a The Ministry of Ungentlemanly Warfare kapcsán férfi kollégái az egekig magasztalták alázatossága, kedvessége, nyitottsága miatt, és igazi úriember bélyegezték, a szó legjobb értelmében.

Henry Cavill

Fotó: Getty Images/Eamonn M. McCormack

Cavill hozza tehát a viselkedést, a külsőt, sőt, a fizikumot is, és pont a határon mozog kor tekintetében, hiszen 40 éves. Született James Bond, aki magán hordozza azt a fajta hangulatot, amit a korai Bond-érákból visszasírunk.

Richard Madden

A Redditet ellepték a „Richard Maddent Bondnak” típusú tartalmak, mondván, hogy 37 éves – és Daniel Craig is ennyi idős volt, amikor megkapta a szerepet – így hosszú évekig van benne potenciál. Emellett skót, akárcsak Sean Connery, és már bizonyított is akcióhős köntösben a Testőr című Netflix sorozatban. (Aki még nem látta, annak szívből ajánlom.) Azonban nemcsak a rajongók látnák szívesen a szerepben, állítólag a Citadella című sorozatát a menedzsmentjével egyfajta előszobának szánták, hogy a producereket meggyőzzék – hogy milyen sikerrel, azt nem tudni.

Richard Madden

Fotó: Getty Images/Jon Kopaloff

Egy biztos, a kritikusokat nem nyerte meg magának az alakításával. Ennek ellenére hatalmas rajongótábor alakult ki körülötte, márpedig az, hogy Bond közönségkedvenc legyen, nem utolsó gondolat, hiszen így új potenciális nézőkre is tudna lőni a franchise.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top