nlc.hu
Sztárok
Nyertes Zsuzsa a vetkőzésról

Nyertes Zsuzsa vetkőzik, ha kell: „Ha hozzátesz a darab mondanivalójához, akkor elfogadom”

Az öncélú magamutogatással viszont nem ért egyet.

Nyertes Zsuzsa 65 évesen is merész, és ha arra van szükség, bevállalós is. Ha a szerepe ezt kívánja, akár fehérneműben is színpadra áll, azonban mint kiderült, ilyenkor is van egy ruha a ruha alatt. 

Nyertes Zsuzsa

Fotó: Olajos Piroska

Zsuzsa úgy véli, egy színésznő lehet szemérmes, egy karakter azonban sosem. Bár korábban ő maga sem vetkőzött csupán egy szerep miatt. „Mindössze két olyan filmem volt, amelyben a forgatókönyv szerint félmeztelenül kellett mutatkoznom. Az egyiket külföldön forgattam, és úgy csináltam, mintha nem értettem volna, mit kértek tőlem, így végig takarásban maradtam. A másikban sem lehetett látni szinte semmit. Amikor én fiatal voltam, olyan volt babydollban mutatkozni, mint manapság pucéran. Amíg az ember hamvas, ez is könnyebb feladat. Engem is sorra találtak meg a rendező urak, akik kabarékban, vígjátékokban elkezdtek fehérneműre, fürdőruhára vetkőztetni. Az öncélú mutogatással nem értek egyet, ha viszont ez hozzátesz a darab mondanivalójához, akkor elfogadom” – fogalmazott a Story magazinnak a színésznő. 

Ennek ellenére 2000 nyarán mégis igent mondott a Playboy magazin címlap felkérésére. El is árult, miért. 

Negyvenéves elmúltam, és dacból, ‘csak azért is’ érzésből vállaltam. Ízléses, szép fotók készültek. Annyit mutattam meg, amennyi nekem belefért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top