nlc.hu
Életmód
Négy éve hosszú Coviddal küzd a 12 éves fiú

Theo 12 éves és négy éve küzd a hosszú Coviddal

Két évig tartott, mire rájöttek, hogy az amerikai kisfiú hosszú Covidban szenved. Betegsége most sem múlt el, de azon igyekeznek, hogy valamennyire visszatérhessen az iskolába.
Theo 12 éves és négy éve küzd a hosszú Coviddal

Theo Huot de Saint-Albin 9 éves volt, amikor 2020 júniusában, a pandémia elején megfertőződött a koronavírussal. Most, négy évvel később, amikor a világ nagy része már túljutott a járványon, és visszatért a megszokott élethez, a fiú még mindig a hosszú Covid hatásaival küzd.

„Ami közvetlenül a koronavírus után történt, rosszabb volt, mint a tényleges Covid-19 – mondta a jelenleg hetedik osztályos Theo a Good Morning America című műsorban. – Krónikus migrénem van… Ez nem azt jelenti, hogy a migrén minden nap szörnyű. Nagyon kiszámíthatatlan. Hullámokban jelentkezik. De mindig ott van. Soha nem múlik el.”

Néha egész nap a kanapén fekszik

Az elmúlt négy évben Theo összesen háromszor kapta el a koronavírust, és mindegyik esetben enyhe volt a betegség lefolyása. Az utána következő hetekben és hónapokban olyan állapotba került, amely befolyásolta a tanulási képességét, az iskolába járást és hogy barátaival lehessen. A krónikus migrén mellett poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómát (POTS) állapították meg nála, ami egy szédülést és szapora szívverést okozó vérkeringési zavar.

A most 12 éves fiú elmondása szerint olyan tünetektől is szenved, mint az izomfájdalom, az extrém fáradtság és a gondolkodási, koncentrációs és memóriaproblémákat okozó agyi köd, továbbá naponta körülbelül két tucat gyógyszert, illetve étrend-kiegészítőt szed.

Jelenlegi állapotában Theo nem tudja előre, milyen lesz a napja. Van, amikor fél napra be tud menni az iskolába, máskor szinte úgy érzi magát, mintha visszatért volna a koronavírus előtti önmaga. De olyan napok is akadnak, amikor csak a kanapén fekszik.

„Különösen nehéz, mert láthatatlan – mondja Theo. – Nehéz elérni, hogy az emberek higgyenek neked, mert akkor tudnak együttérezni veled, ha tudják, miről van szó. »Ó, eltörted a lábadat. Látom, nem tudsz járni, Ez kemény lehet. Fáj a fejed? Nem látok egy dudort a fejeden. Nem látom rajta a kötést.«”

Pedig akármennyire is láthatatlan, a hosszú Covid gyerekek millióit érinti. Egy februárban közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államokban 5,8 millió gyereknél alakult ki hosszú Covid, ami a koronavírussal megfertőződött gyerekek 10-20 százalékát jelenti. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) alacsonyabb számot közölt, becslésük alapján Amerikában a gyerekek 1,3 százalékának volt hosszú Covidja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly azt közölte, hogy Európában 36 millió ember küzdött hosszú Coviddal a megelőző három évben. 

A hosszú Covid tünetei

Meglehetősen széles a skála, ha a hosszú Covid tüneteit kell felsorolni: jelentkezhet fáradtság, légzési nehézségek, fejfájás, szédülés, agyi köd, ízületi és izomfájdalom, valamint az ízlelés és a szaglás folyamatos elvesztése. Gyerekeknél a tünetek közé tartozhatnak a kiütések, hasmenés, szívproblémák és cukorbetegség is.

Nehéz diagnosztizálni

A hosszú Covid felismerését jelentősen megnehezíti, hogy nem lehet egyetlen teszttel vagy vérvizsgálattal felállítani a diagnózist. Az orvosoknak szisztematikusan ki kell zárniuk más betegségeket, és arra kell hagyatkozniuk, hogy a betegek leírják és nyomon követik a tüneteiket, ami gyerekeknél különösen nehéz lehet.

Theo esetében az édesanyja, Meredith Eubanks szerint csaknem két évbe telt, mire hosszú Covidot diagnosztizáltak a fiúnál, és összeszámolni is alig tudják, hány orvosnál jártak az elmúlt majdnem négy évben. Amikor az elején rákérdezett, hogy nem hosszú Covidról van-e szó, akkor az orvosok nemmel válaszoltak neki, és tévesen más betegségeket, például Lyme-kórt diagnosztizáltak a gyereknél. Végül 2022 áprilisában, egy atlantai gyermekkórházban kimondták, hogy Theo hosszú Covidban szenved, igaz, arra már a kórház sem tudott válaszolni, hogy mi jön ezután, milyen kezelésre számíthat a fiú.

Így aztán csaknem ezer kilométert utaztak Baltimore-ig, ahol a Kennedy Krieger Intézetben, a Johns Hopkins Medicine-hez tartozó, gyermekgyógyászatra fókuszáló nonprofit egészségügyi intézményben dr. Laura Malone gyermekneurológus létrehozta a gyerekeknek kialakított poszt-Covid rehabilitációs klinikát. Kaptak egy listát, hogy Theo milyen tüneteket tapasztal, és a fiú szinte az összeset kipipálta. „Emlékszem, ez mekkora megkönnyebbülés volt. Olyan érzés volt, hogy elismerik ezt, és ez hivatalos, és Theo nincs egyedül” – mondta az édesanya.

Dr. Laura Malone szerint sok viselkedésbeli változásra kell figyelni, különösen a kisebb gyerekeknél, hogy ki lehessen jelenteni, valami nem stimmel. Ez azért sem könnyű, mert a gyerekek rugalmasak, és néha talán vannak tüneteik, de nem mindig említik a családtagoknak vagy az orvosoknak, és esetleg csak akkor szólnak, amikor már nem bírják elviselni.

A tüneteket kezelik

Ahogy nincs speciális teszt a hosszú Covidra, úgy nincs gyógymód sem rá, amit tenni lehet, az a tünetek kezelése, hogy a gyerekek bizonyos mértékig visszatérhessenek az iskolába és részt vehessenek a közösségi tevékenységekben. Lehet, hogy nem tudják végigcsinálni a teljes iskolai napot, de már az is komoly előrelépés, ha néhány órára el tudnak menni.

A klinikán a kis betegek nem csak egy-egy orvossal, hanem egy szakértői csapattal, köztük pszichológusokkal, szociális munkásokkal, fájdalomspecialistákkal és gyógytornászokkal is találkoznak. Dr. Ellen Henning, a Kennedy Krieger Intézet gyermekpszichológusa szerint a betegek gyakran küzdenek szorongással és depresszióval a hosszú Covid miatt. Emellett az új kutatások arra is utalnak, hogy a hosszú Covid befolyásolhatja a mentális egészséget is olyan tényezők miatt, mint az agyban lévő gyulladás, illetve a szerotonin alacsonyabb szintje.

„Nagyon reménykedünk – mondta Theo. – Tudom, hogy valamikor be fogom fejezni az iskolát. Talán egy kicsit később, mint a legtöbben, de ki tudja. És azt hiszem, egyre jobb leszek.”

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top