nlc.hu
Aktuális
BMX-szes törte össze az Embermentők emlékművet

BMX-szel akart ugratni egy budapesti emlékművön, összedőlt a szobor – videó

A térfigyelő kamera mindent rögzített.

Egy BMX-biciklivel akart ugratni az Embermentők emlékművén egy kerékpáros pár napja a 13. kerületben. Mint a Tények riportjából kiderül, amint felhajtott rá, a szobor összedőlt, kis híján agyonnyomta a biciklist is.

Térfigyelő kamera vette fel a rongálást, az önkormányzat az interneten azt írta, nem ez volt az első ilyen eset a műemléknél.

A környéken élőket sokkolta az összedőlt alkotás látványa.

Az Embermentők emlékművét amúgy az Élet Menete Alapítvány állíttatta azoknak a tiszteletére, akik a II. világháborúban a holokauszt idején életük kockáztatásával mentették az üldözötteket. 

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást rongálás gyanúja miatt. Egy, a Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint a felelőtlen BMX-szes emiatt akár börtönbe is kerülhet. “A rongálás büntetési tétele értékhatárhoz kötődik. Ha az 50 ezer forintot meghaladja, akkor már bűncselekményről beszélünk, de ha valaki vallási tisztelet tárgyát, műemléket vagy a kulturális javak körébe tartozó tárgyat vagy műemléket rongál meg, akkor az 3 évig terjedő, szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett” – hangsúlyozta Borbély Zoltán.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top