nlc.hu
Szabadidő
Rákóczi Feriék is elgondolkodtak a visszavonuláson

Rákóczi Feri bevallotta: Vadon Jani döntése után ő és Balázs is elgondolkodott a rádiózás abbahagyásán

El kellett gondolkodniuk azon, hogy ezek után még van-e értelme ennek az egésznek. A műsorvezető arról is beszélt, hogy ennyi év után ma már könnyedén abba tudná hagyni az egészet.

D. Tóth Kriszta autójában vendégeskedett Rákóczi Feri, és a témák közül természetesen nem maradhatott ki az utóbbi időszak egyik legfontosabb változása, Vadon Jani visszavonulása sem. A Rádió 1 műsorvezetője elmondta, szerinte jót tett a műsornak, hogy már nem mindig három férfi beszélget benne, ugyanakkor nem tagadta, hogy akár másképp is alakulhatott volna a történet.

Vadon Jani döntése ugyanis olyan váratlanul érte őket, hogy neki és Sebestyén Balázsnak is komolyan el kellett gondolkodnia azon, van-e értelme ezek után a folytatásnak – szemlézte a Story.

Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs

Itt még kettesben (forrás: Balázsék FB-oldala)

Ma már mindketten ott tartanak az életükben, hogy igazából könnyűszerrel el tudnák engedni a műsorukat. A terve a párjával, Békával amúgy is az, hogy amint a gyerekeik kirepültek otthonról, kettesben nyakukba veszik a világot, persze csak miután kipityeregte magát a kedvese vállán. A tervük az, hogy egy lakóautóval indulnak majd útnak.

Az interjúban Rákóczi azt is elmondja, nagyon zavarja őt a Magyarországon uralkodó hangulat, és nem szereti azt sem, ahogy az emberek itt egymással viselkednek. Úgy érzi, hogy amikor belekezdett a műsorba, még nem ez volt a helyzet. Ma már könnyen egymás torkának ugranak az emberek, és pont emiatt is tudná könnyedén itt hagyni ezt az egészet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top