nlc.hu
Életmód
Halott gazdáját őrző kutya

Szívszorító: hetekig őrizte halott gazdáját Mázli, lesoványodva találtak rá a kistacskóra

A hűséges négylábú most már az új gazdáját várja.
Mázli,

Hamarosan örökbe fogadják azt a kistacskót, amelyik több hétig vigyázhatott gazdája holttestére egy neszmélyi háznál. Állatvédők szerint a kutya hetekig éhezett, mégsem hagyta magára a nyugdíjast. Mire rátaláltak, lesoványodott, lázas volt és tele kullancsokkal. Azonnal állatkórházba vitték és megkapta a szükséges oltásokat is.

Egy idős úr elhalálozott, a kutyus az ő kutyája volt. Az udvaron élt, vagy valószínűleg ki is tudott szökni, mert azok az állatok, amelyek be voltak zárva, azok nem élték túl, amelyek szabadon voltak, azok túlélték” – mondta el Tényeknek Mandel Géza, a Rex komáromi állatvédő egyesület elnöke.

Az idős férfit hosszú ideje nem látták a környékbéliek, ezért értesítették a polgármestert. A polgárőrök kimentek a házhoz, ahol megtalálták az idős tulajdonost, az ajtótól pár lépésre feküdt a földön, már nem élt. A holttest mellett látták meg a lesoványodott tacskót, aki folyamatosan akörül föl-alá járkált, őrizte. 

A Mázli névre keresztelt, 2 éves tacskó – akire két héttel ezelőtt találtak rá – már teljesen felépült, hamarosan új gazdához kerül.

Korábban már írtunk Zsazsa kutyáról, aki ugyancsak hetekig feküdt halott gazdája mellett egy újpesti lakásban. 

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top