18 hónap börtönbüntetést kapott Nancy Gonzalez divattervező. A saját területén világsztárnak számító Gonzalez táskáit Britney Spears, Salma Hayek vagy a Szex és New York tévésorozat szereplői egyaránt hordja. Az ügyészek szerint
Gonzalez komoly bevételre tett szert a csempészéssel,
amit futárok segítségével intézett. A tárgyaláson kiderült, hogy a divattervező egy komolyabb bemutató előtt akár negyven futárt is alkalmazott, akiknek fejenként 4-4 táskát kellett Kolumbiából repülővel az Egyesült Államokba csempészniük – írja a Guardian. A futároknak a vámosok kérdéseire azt kellett mondaniuk, hogy a bőrárukat rokonaiknak viszik ajándékba. Az ügyészek becslése szerint Gonzalez összesen két millió dollárnyi árut csempészett be az Egyesült Államokba, miközben
védői szerint csupán 140 dollárba került
a divatbemutatókon és luxusbutikokban feltűnő táskák darabja. A táskák fogságban tenyésztett kajmánok és pitonok bőréből készültek, így elvileg kereskedelmi forgalomba hozhatók. Viszont mivel kajmán és piton vadon is él, Gonzaleznek a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (Cites) előírásait is figyelembe kellett volna vennie. Ő viszont elmulasztotta beszerezni a megfelelő behozatali engedélyeket, ami miatt 2016-ban és 2017-ben már figyelmeztetést is kapott. Az ügyész most három év börtönt kért a tervezőnőre, de a bíró vajszívű volt, és
figyelembe vette azt a 14 hónap előzetest,
amit Gonzalez egy kolumbiai előzetesben húzott le, 2022-ben történt letartóztatását követően, kiadatását várva. A 71 éves, kolumbiai származású tervezőnő a miami szövetségi bíróságon bűnösnek vallotta magát, de a börtönnél is komolyabb büntetés számára, hogy a fénykorában 300 alkalmazottat foglalkoztató cége csődbe ment, miután őt 2022-ben letartóztatták a kolumbiai Caliban. Gonzalez gondosan kidolgozott kézitáskái a New York-i Metropolitan Museum of Art 2008-as kiállításán is szerepeltek.