nlc.hu
Életmód
Milánói önkormányzat turista ellenes rendelete

Betiltja a pizzázást a milánói önkormányzat

Milánó lakóinak elege van az éjszakánként hangoskodó turistákból.

Milánó önkormányzata olyan törvényjavaslatot terjeszt elő ami betiltaná a fagylaltozást és minden elviteles étel valamint ital éjszakai, közterületi fogyasztását. Emiatt tehát pizzát sem lehetne fogyasztani, éjfél után. Az önkormányzat a lakók érdekeit tartva szem előtt, elejét venné a nagyon sok embert zavaró éjszakai zajnak, amit az utcákon zajongó csoportok keltenek – írja az Euronews.

Betiltja a pizzázást a milánói önkormányzat

Ha megszavazzák a kezdeményezést,

az új törvény májusban életbe is léphet. Ebben az esetben minden elviteles ételnek és italnak is búcsút kell mondani hétköznapokon éjjel fél egy, hétvégén és ünnepnapon pedig fél kettő után. A tilalom tizenkét, a turisták által kedvelt milánói kerületben lenne érvényben, a törvényjavaslathoz pedig május elejéig lehet hozzászólni.

2013-ban a városi tanács egyszer már kudarcot vallott

a késő esti fagyizók kiűzésének kísérletével. Az akkor javasolt intézkedések sokak – köztük vendéglátósok – nemtetszését váltották ki, miközben az olasz média „a gombócok csatájaként” számolt be a dologról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top