Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Molnár Áron a minap bejelentette, hogy nem indul a Hell Boxing Kings nevű rendezvényen – az indulási jogot a Sztárbox megnyerésével vívta ki magának. Mint kiderült, Istenes Bence váltja őt a bokszgálán, amelyen 10 ország profi és celeb versenyzői vesznek majd részt. A színész azzal indokolta döntését, hogy kevés a számára ajánlott 15 millió, ráadásul a producerrel, Hajdú Péterrel sem akar együtt dolgozni.
„Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül egyedül neki nem! (…) Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban” – reagált a műsorvezető Molnár megnyilvánulására, amit szintén nem hagyott szó nélkül a színész.
Most Erdei Zsolt is beszállt a nyilvános balhéba, és volt ökölvívóként szakmai szemmel mondta el a véleményét.
Itt nem lehet csak az anyagi szempontokat nézni, hiszen ha valaki komolyan gondolja, akkor egy ilyen meccs hosszú távú befektetés: az illető neve utána jobban pörög, többet hívják. Az sem utolsó szempont, hogy az ember magának is bizonyítani akar
– kezdte a Blikknek Erdei, majd elárulta, mi szükséges egy profi felkészüléshez. „Itt leginkább az idő az, ami megfizethetetlen, mert gyakorlatilag elég egy ökölvívó-edző a profi felkészüléshez. Ha valaki azonban komolyan fel szeretne készülni, mellette nem igazán tud mást csinálni, csak ezzel kell foglalkoznia. Ha napi kétszer másfél óra edzéssel számolunk, az nem csak három óra, hiszen számolni kell az edzések közötti rehabilitációs idővel és este tízkor alvás van, tehát más nem nagyon fér bele. Ha szigorúan csak a pénzt nézzük, hazai viszonylatban nem egy rossz díjazás ez, még én is elgondolkodnék az induláson.”