nlc.hu
Életmód
A reggeli eső ellenére több százezren vettek részt az idei Csíksomlyói búcsún

A reggeli eső ellenére több százezren vettek részt az idei Csíksomlyói búcsún

Százezrek érkeztek Csíksomlyóra pünkösd szombatján. A tömeget az eső sem riasztotta el attól, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.
Csíksomlyói búcsú

A Kis- és Nagy Somlyó hegyek közötti nyeregben megrendezett ünnepi mise idén is óriási tömeget vonzott. Bár Csíkszereda hűvös, borús időre ébredt, kora reggeltől érkeztek a búcsús keresztaljak, hogy elfoglalják a helyüket. Az erdélyi és székelyföldi résztvevőkön kívül Magyarországról, a Felvidékről és a nyugati diaszpórából is érkeztek az eseményre – derül ki a Maszol beszámolójából.

A csíksomlyói nagymise helyszíne délre telt meg, az emberek fegyelmezetten várták a mise kezdetét, sokan már előtte is imádkoztak. Az év témája az „imádsággal megújulú közösség” volt, a fogadalmi nagybúcsú mottója is megújulásra buzdított.

Felföldi László pécsi megyés püspök a fiatalokhoz külön is szólt:

Legyetek igényesek, ne csak a ruhátokra, hanem a szellemi, lelki táplálékotokra is! Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között!

A beszédek után áldoztatás következett, majd a magyar és székely himnuszok eléneklésével zárult a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsú.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top