Jaime Penafiel újságíró szerint Spanyolország uralkodója, VI. Fülöp és felesége, Letícia királyné a valóságban külön él, a nyilvánosság előtt csak eljátsszák húsz éve kötött házasságukat. A „Letícia hallgatásai” című könyv szerint
a királyné konkrétan elhagyta amiatt
a királyi család mallorcai nyári rezidenciáját, hogy randizzon egy másik férfival. Az újságíró szerint
„Fülöp király jó ember, ahogy már ezt korábban mondtam. Bátor, és inkább álarcot ölt a megaláztatás helyett, pedig Letícia sokat ártott neki. Nem hiszem, hogy válás lesz a vége, de
lehet, hogy kötnek egy olyan megállapodást, mint annak idején I. János Károly és Szófia, amelyben megegyeztek, hogy mindegyikük a saját életét éli.”
Jaime del Burgo, a Letícia királynéval hírbe hozott férfi
ezt írta követőinek:
„A szerelem 2002-és 2004 között tartott közöttünk, Velencében ismerkedtünk meg. Utána 2010-ig csak bizalmas barátok voltunk, még meg is kért, hogy legyek az esküvői tanúja. Majd újra fellángolt a szerelem pedig közben a sógora is voltam.”
A könyv szerint VI. Fülöp képben van a megcsalással, de inkább úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. A botránykönyv első részére a család egyetlen tagja sem reagált.