Hetven rendőr kilenc helyszínen összesen nyolc gyanúsítottat fogott el és 436 millió forint, online csalásokból származó vagyont foglalt le. A gazdaságvédelmi nyomozók elkapták az internetes csalás irányítóját, egy budapesti ügyvédet is.
Mikó Attila rendőr őrnagy, gazdaságvédelmi osztályvezető
szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a rendőrség egy tavaly őszi infó alapján, május 22-én fogta el a nyolc gyanúsítottat. Kibervédelmi nyomozók cégadatokat, céges bankszámlaszámokat felfejtve jutottak el egy belvárosi ügyvéd, B. Zoltán irodájáig, akit most az online csalási hálózat működtetésével gyanúsítanak. Az ügyvéd közel háromszáz, szegény ember nevére csinált céget két év alatt, ebből ötvenet már fel is használt valamilyen gazdasági bűncselekmény elkövetéséhez. A vállalkozásoknak rövid idő alatt, valós gazdasági tevékenység nélkül is
több száz milliós forgalmuk volt a bankszámláikon.
A fantomcégek közti utalások végén a kicsalt milliókat, tízmilliókat felvették és szétosztották – közölte Mikó. B. Zoltán és társai magukat banki ügyintézőnek, bankbiztonsági dolgozónak kiadva, netes támadásokat hazudva, az Anydesk alkalmazás telepítésére ösztökélték áldozataikat. Az adataikat megszerezve legalább 12 áldozattól 150 millió forintot csaltak ki.
Az ügyvédet és hét társát
információs rendszer felhasználásával elkövetett többrendbeli csalás, valamint pénzmosás bűntettével gyanúsították meg. Öten már letartóztatásban vannak, három még szabadlábon védekezhet.