nlc.hu
Gasztro
Az egészséges hagyomány

Az egészséges hagyomány

A korszerû táplálkozás korántsem azt jelenti, hogy szakítanunk kellene a hagyományokkal! Sõt: a legfontosabb táplálkozási szokások éppen azért maradhattak fenn az idõk során, mert valami olyat nyújtanak az embernek, amire feltétlenül szüksége van.





Kezdjük a levessel!

A tartalmas levesek fogyasztása is azok közé a tradíciók közé tartozik, melyek generációról generációra fennmaradtak az évszázadok során. A zöldséggel és tésztával készített levesek érdeme ugyanis nem csak az, hogy nagyon finomak, és kitűnő étvágygerjesztőként előkészítik gyomrunkat a további fogásokra. Fontos az is, hogy a levesekkel hozzájárulunk a napi folyadékszükséglet kielégítéséhez, ráadásul a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi sókat is fogyasztunk, melyek a zöldségfélékből oldódnak ki főzés közben.
A levesekben főtt hús és zöldség pedig fontos fehérjeforrás lehet étrendünkben. Ám a magyar konyha gyakran nem elégszik meg mindezzel a jóval, és levesbetétekkel, tojásos tésztákkal is gazdagítja az ízhatást, javítja a levesek táplálkozástani értékét. A tojásos tészták ugyanis a közhiedelemmel szemben az egészséges, korszerű táplálékok körében a tésztakategória csúcsát képviselik, hiszen olyan vitamin- és ásványianyag-összetétellel, illetve a tápanyagcserét segítő ballasztanyaggal látják el a szervezetet, mely a tojás nélküli termékekben nem található meg.


Tojásos tészták titkai

A tojásos tészta a tésztakategória prémium terméke, mely a C-vitamin kivételével az összes vitamint tartalmazza, ráadásul jelentős koncentrációban, 98%-ban emészthető tökéletes fehérjével, optimális zsírsavösszetétellel




rendelkezik, mely a tojás nélkül készített tésztákban nincs meg. Jelentős a szeléntartalma, mely más élelmiszerből nehezen pótolható, valamint fontos kolinforrás, mely az agy fejlődését segíti, és nagyon fontos az Alheizmer-kór megelőzésében. Emellett a tojásos tésztákat gazdagabb ízvilág és ruganyosabb állag is jellemzi.
A tojásos tészták minőségi többlete és egészségre gyakorolt pozitív hatása megkérdőjelezhetetlen. A főtt tészta az étkezési szokások változásának egyik nyertese, ma sokkal többen kedvelik, mint korábban. A magyar háztartások jelentős része rendszeresen, szívesen fogyaszt tésztát, melynek köszönhetően a termék bekerült a tíz legkedveltebb élelmiszer közé. Széles ismertségű és gyakran fogyasztott élelmiszerről van szó, amely alapvetőnek nevezhető.
A tészta a háztartásokban leggyakrabban mint levesbetét vagy mint körettészta kerül az asztalra, de napjainkban, a korszerű táplálkozás előtérbe kerülésével előszeretettel használják saláták és előételek alapanyagaként is. A tésztát azért is választjuk szívesen, mert gyorsan elkészíthető, gyakori fogyasztásra alkalmas, gabona alapú és magas tápértékű élelmiszer. Tésztafogyasztási szokásaink is formálódnak, s ma már olyan új tésztaformákat is megvásárolhatunk a boltokban, amelyeket otthon csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehet elkészíteni.
Magyarország az egy főre eső száraztészta fogyasztásával, amely 6,5-7 kg, nem éri utol a világelső olaszokat, de Németországot megelőzve az európai mezőny közepén foglal helyet. A fogyasztás az egyre változatosabb táplálkozási kultúrának köszönhetően várhatóan a jövőben tovább fog növekedni.



Tésztás tippek





A tésztás levesek elkészítésében mi magyarok igazán nagy hagyományokkal rendelkezünk, ám azért érdemes néhány olyan mozzanatra, apró fogásra felhívni a figyelmet, amelyre talán nem mindig figyelünk.
A leves kiválasztásánál ügyelnünk kell, hogy ízben – sőt színben is! – összhangban álljon az ebéd fő fogásával: pörkölt előtt soha ne készítsünk gulyáslevest. Leveseknél egy személyre kb. 5 dl vizet kell számítani. Ám vegyük figyelembe, hogy főzés közben a vízből sok elfő, s ezt pótolnunk kell. A leveskészítés fő szabálya, hogy lassan, kellő ideig kell főzni. Ha nagyon forr, akkor csendesíteni kell a tüzet, mert a leves lúgos, kellemetlen ízű lehet.
Azoknál a leveseknél, amelyekhez rántást kell készíteni, ott a levesnek a rántás hozzáadása után legalább 5 percig főnie kell, mert különben a rántás ízét erősen



ki lehet érezni. Ha a rántást már a leveshez adtuk, csendesen, félig befedve főzzük, különben hamar kifut, és ilyenkor a legértékesebb anyagok vesznek el. A levesbetétet mindig tálalás előtt pár perccel főzzük ki, s a tálalás során tesszük bele a levesbe.
A tésztás levesek fogyasztása tehát régi magyar hagyomány, ám olyan, amelyről bátran elmondhatjuk, hogy teljesen megfelel a mai kor elvárásainak is. A Gyermely Rt. büszke rá, hogy sok-sok kiváló, 8 tojásos, levesbetétnek való tésztatermékével hozzájárulhat ahhoz, hogy ez a finom tradíció tovább élhessen minden családban.



Nyolc tojás – több mint ezer nyeremény


 


A Gyermelyi 8 tojásos tészták most nemcsak kitűnő minőségükkel, ízükkel nyújtanak élményt, hanem néhány egészen különleges meglepetést is tartogatnak fogyasztóik számára. Könnyen lehet, hogy ezeknek Ön is a részeses lesz! Küldjön be 3 emblémát bármely Gyermelyi 8 tojásos tészta csomagolásának elejéről, s ha szerencséje van, kísérőjével együtt Ön is eltölthet egy tartalmas hétvégét az exkluzív Gyermelyi főzőtanfolyamon Tapolcán, a 4 csillagos Hotel Pelion wellness szállóban, ahol Kovács Lázár és Kaszás Géza, az RTL Klub Receptklub című műsorának sztárjai bemutatják, mennyi finomságot lehet készíteni a gazdag és különlegesen ízletes Gyermelyi 8 tojásos tésztákból.


Az 5 fődíj – az öt kétszemélyes meghívó – mellett gazdára talál még 100 db tésztafőző edény és 1000 db Tefal fokhagymanyomó is!


Az emblémákat a következő címre várjuk: „Gyermelyi főzőtanfolyam”, 1461 Budapest, Pf. 199; a beküldési határidő: 2005. december 30. A játék 2005. november 14-től december 30-ig tart, a sorsolást 2006 január 17-én 10 órakor tartják a következő helyen: 1145 Budapest, Laky A. u. 25.


 




Látogass el honlapunkra is! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top