nlc.hu
TV-sztárok
Kártérítést kapott Varnus Xavér

Két év után fizetett milliós kártérítést a légitársaság Varnus Xavérnak

Milliós kártérítést kapott Varnus Xavér, miután törölték a járatát.

Kanadába utazott volna még 2022-ben Varnus Xavér a családjával, ám hiába fizették ki a jegyek árát, a légitársaság törölte a járatukat.

Varnus Xavér

Varnus Xavér (Fotó: Schumy Csaba)

A légitársaság az indulás napján törölte a járatot, s amit egy másik napra felajánlottak helyette, már csak anyámnak és nekem lett volna megfelelő. Ám amikor anyával kimentünk a kárpótlásul kapott repülőjárathoz, kiderült, hogy annak utaslistáján sem szerepel a nevünk. A pesti repülőtéren középkori káosz volt, a repülőtéri alkalmazott végül adott nekünk két jegyet egy másik légitársaság az esti, londoni gépére, majd egy négy nappal későbbi kanadai csatlakozásra, ám a londoni szállodánkat már nem voltak hajlandóak kifizetni, így végül négy nappal később, jelentős többletköltséggel érkeztünk meg” – mesélte Varnus Xavér.

A zenészt igazán az háborította fel, hogy a jegyek árát, kétezer eurót soha nem térítette vissza számukra a két érintett légitársaság.

Ezért Xavér a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult, amely végül 4800 euró (1,9 millió Ft) kifizetésére kötelezte a céget – írja a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top