Bár bírósági perek sorával tisztázta magát a zaklatási vádak alól, Geoffrey Rush karrierje nehezen akar újraindulni. A kellemetlen ügyéről nem szívesen beszél, elmondása szerint próbál túllépni a történteken, és úgy tűnik, már az is megvan, mi lesz a nagy visszatérő szerepe.
A színész Karlovy Varyban a legendás Grandhotel Puppban (a Casino Royale című film egyik forgatási helyszíne) fogadott a lakosztályában egy beszélgetésre.
Pár nap és ismét Karlovy Varyban ünnepelheti a születésnapját. Szereti megünnepelni?
Ha Karlovy Varyba jövök, az azt jelenti, hogy megint öregebb lettem. (nevet) Három éve a hetvenedik születésnapom egyfajta vízválasztó volt. A hetven év már sok idő, gyerekkoromban valahogy úgy képzeltem, hogy nagyjából eddig élnek az emberek. És ez nagyjából így is van, mert viszonylag keveseknek jut ennél sokkal hosszabb élet.
Ez kissé elszomorítja az embert, de két éve, a hetvenegyedik születésnapom fantasztikusan sikerült itt. A moziterem közönsége meglepett, mert elénekelték nekem a Happy Birthdayt. Óriási az a terem, nagyjából 1500 ember köszöntött fel egyszerre, és ilyen még sosem történt velem korábban. Nagyon megható volt, hatalmas örömet okozott, és ez így egy csodálatos szülinap volt. Ünnepeltek és tapsoltak már engem a világ nagy színpadjain, de ez itt most nem egy darabnak vagy egy filmnek, hanem nekem szólt.
Geoffrey Rush a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: KVIFF)
Ezúttal zsűritagként van itt. Színészként általában mások véleményezik és kritizálják a munkáját. Milyen most a másik oldalon lenni?
1971 óta dolgozom színészként. Ennyi idő alatt akaratlanul is magára szed némi tudást a szakmáról az ember. Izgalmas, hogy négy másik emberrel zsűrizhetek, hiszen mindenki egész más karakter, és emiatt kimondottan érdekes a csoportdinamika. Ott van Christine Vachon, az egyik legnagyobb amerikai független filmes producer, Sjón, az izlandi író és gondolkodó, Eliška Křenková, egy élénk és tehetséges fiatal színésznő és fotós, illetve Magyarországról Reisz Gábor, aki író és rendező. Különböző kultúrákat, különböző nézőpontokat képviselünk, viszont nem azért vagyunk itt, hogy kritizáljuk mások munkáját. Annyi új film jelenik meg, borzasztóan nehéz eligazodni köztük. A fesztiváldíjakkal a mi dolgunk az, hogy felhívjuk a figyelmet azokra, amik kitűnnek a sokaságból. Szerintem ez felelősséget is jelent.
Már a negyvenes évei közepén járt, amikor a világ megismerhette a nevét a Ragyogj! című filmmel. Előtte főképp színházban játszott. Jól érzem, hogy nem akarta nagyon ezt a hatalmas sikert, és szinte véletlenül jött?
Nemcsak filmsztárként, hanem filmszínészként sem tudtam elképzelni magam. A gimnáziumban nagyon aktív voltam a színjátszó körben, nézőként is a színház volt az első nagy szerelmem, ahová már ötéves korom óta jártam, és a tanulmányaim során is a színháztörténettel foglalkoztam. Végül tagja lettem egy társulatnak, és csak mentem előre a pályán.
A színházban képzeltem el az életem és a karrierem, nem is nagyon gondolkodtam másban.
A negyvenes éveimben kezdtek csak megtalálni a filmesek, valószínűleg amiatt, mert ők is jártak színházba, én pedig Ausztrália minden nagyvárosában játszottam színpadon. Scott Hicks, a Ragyogj! rendezője Adelaide-ből való, én pedig sokszor megfordultam a társulattal a városban a nyolcvanas években, és ott jegyzett meg magának. Fájt picit a gondolat, hogy a forgatás miatt hiányozni fogok a színházból, de meggyőztem magam azzal, hogy egy jól sikerült filmmel sokkal több nézőhöz juthatok el, mint ahányan a színpadon évek alatt megnéznek. És persze a szerep is nagyon jó volt, kihívást jelentett. A kihívás fontos, mert kihívások nélkül ellustulunk. A film fogadtatása végül hihetetlen lett, utána pedig egyik filmes munka jött a másik után.
Geoffrey Rush (Fotó: Amanda Edwards/Getty Images)
Nem akart filmsztár lenni, mégis van négy Oscar-jelölése és egy Oscar-díja, a többiről (Tony-díj, 2 Golden Globe, Emmy…) nem is beszélve. Össze lehet gyűjteni ennyi elismerést úgy, hogy nem igazán akarja az ember?
Minden filmet, amiben megfordultam, más és más okokból vállaltam el. A Szerelmes Shakespearere például Tom Stoppard miatt mondtam igent, mert nagy rajongója vagyok a szövegeinek.
Egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, amikor azért kötöttem volna ki egy filmben, mert azt gondoltam, hogy később majd díjakat kaphatok érte.
Nem azzal töltöm az időt a setben, hogy azon agyalok, milyen díjak járhatnak majd a munkámért.
Olyan rendezőlegendákkal dolgozhatott, mint Steven Spielberg, a Coen-fivérek vagy Gore Verbinski. Melyiküktől tanulta a legtöbbet a filmszínészetről?
Bille Augusttal forgattam az első nagy nemzetközi filmemet, A nyomorultakat. Emlékszem, folyton figyelmeztetett, hogy csináljam visszafogottabban. A kevesebb is elég. Emlékszem, egyszer volt egy nagyon hosszú dialógusunk a Valjeant játszó Liam Neesonnel. Bille odajött, és azt kérte, hogy csak egyetlen kézmozdulatot tegyek közben, semmi többet, mert nagyrészt arcközelikből fogja összevágni. De csináljam meg azt a kézmozdulatot, mert lehet, hogy a vágásnál jól jön majd.
Megtanított arra, hogy kicsit másképp játsszak a közelik felvételekor, mint az ennél tágasabb képeken. Színészként én szeretem a totálokat. Szerintem egy karakter testtartása, sziluettje legalább annyit elárulhat róla, mint az arcjátéka. Szeretem, ha egy rendező őszinte velem, és elmondja, ha nem tetszik neki, amit csinálok. Ilyenkor vagy meggyőzöm az igazamról, vagy felvesszük másképp a jelenetet. Szerintem egy film csak jobb lesz az ilyen kreatív beszélgetésektől.
A leghíresebb szerepeiben őrült energiákkal bíró karaktereket alakított. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a kamerák előtti visszafogottabb játékstílussal? Nehéz megtalálni az egyensúlyt a túl sok és a túl kevés között?
Ha egy excentrikus karakter bőrébe bújok, nyilván sokkal többet megengedhetek magamnak. Persze ilyenkor is vigyázni kell, nehogy túldíszítsük a játékot, de
egy Barbossa kapitányt A Karib-tenger kalózaiból nem lehet visszafogottan játszani.
Ő egy arrogáns, büszke, magamutogató figura. Mint a kalapja. (nevet) Nemrég forgattam egy filmet Új-Zélandon, amiben az elejétől a végéig egy elektromos tolószékben ülök, ami ötféle sebességgel képes menni. Sajnos nem volt sok időm a forgatás előtt gyakorolni benne. Az utolsó forgatási napra a vágó összedobott egy bakiparádét. A sok bakiból hetven az enyém volt, és mind azt mutatta, hogy így vagy úgy nekimegyek vele a falnak, vagy áthajtok a stábtagok lábán.
A film második felében üldöz valakit a tolószékével, és ez az én fejemben úgy nézett ki, mint A francia kapcsolat üldözési jelenete, csak tolószékkel. A karakterem teste ugyan már nagyon lelassult, de az agya, a gondolkodása még mindig gyors és pengeéles, ezt pedig meg tudtam mutatni azzal, hogy milyen elképesztő sebességgel közlekedik a tolószékével. Pont az a jó a színészi munkában, hogy annyiféleképpen fejezhetjük ki magunkat.
Geoffrey Rush a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: KVIFF)
Amikor két éve itt volt, arra panaszkodott, hogy a forgatások nélkül töltött években kicsit berozsdásodtak a színészi képességei. Ezek szerint eltűnt a rozsda?
Jelentem: a rozsdásodás elmúlt. Rengeteget segített, hogy Új-Zélandról kaptam egy fantasztikus szerepet James Ashcroft csodálatos filmjében, a Rule of Jenny Penben. Ő az a fajta rendező, akinek természetes érzéke van a filmkészítéshez. Amikor felajánlotta a szerepet, megkérdeztem, hogy miért engem választott? Azt mondta, hogy játszotta színpadon Sade márkit a Sade márki játékai című darabban, és utána megnézte a filmet, amiben ugyanazt a szerepet játszom. Annyira megszerette a játékom, hogy utána az összes filmemet megnézte. Ezt a filmet nyolc év alatt készítette elő. Eredetileg ez lett volna az első filmje, csak aztán másképp alakult.
A filmben szinte az összes színész a hetvenes vagy nyolcvanas éveit tapossa, ugyanis a sztori egy idősotthonban játszódik. Egyszerre nagyon sötét és nagyon gyönyörű film lesz arról, hogy elérkeznek az életünk utolsó napjai. Ha valaki bekerül egy ilyen intézetbe, tisztában van vele, hogy ez az utolsó fontosabb állomás az életében. Az emberek tudják ezt. Hihetetlen volt nézni, ahogy kézben tud tartani egy ennyire idős színészekből álló csapatot. A titka az volt, hogy csupa olyan színészt szerződtetett, akikre a mentoraként tekint, akikre felnéz.
Geoffrey Rush a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagjaként adott interjút az nlc-nek.
