nlc.hu
Utazás
Erre az időpontra vegyél repjegyet, hogy elkerüld a késést

Foglalj okosan, és kerüld el a repülő késését!

Nem mindegy, hogy milyen időpontra vásárolod meg a repjegyet - az indulás ideje befolyásolhatja a járat késésének valószínűségét.

Június 23-án 19 órás késéssel indultak haza Budapestre a Rómában vakációzó magyar turisták. Július 1-jén 4 órával és 40 perccel a tervezett indulás után szállt fel a Valenciába tartó gép, miután órákat várakoztak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér aszfaltján. Igen, már az utasokkal a gépen. Július 3-án, szerda reggel 5:20-kor érkeztek meg Catataniából Budapestre azok az utasok, akik eredetileg a hétfő este 18:30-as járatra vettek jegyet. Azt azonban a számtalan késés után végül törölték. 

Ezek a maratoni késések abból a szempontból (is) rendhagyóak, hogy az ilyen szintű, gyakran több napos csúszás abszolút szokatlan. A durva járatkésések ténye azonban egyáltalán nem meglepő dolog. Különösen nem nyáron.

„Mivel ebben a klímazónában a június-július-augusztus a szabadságolások időszaka, rendkívül kifeszítetté válik a légiközlekedés rendszere, mert nagyjából két-két és félszer annyi ember utazik, mint februárban vagy márciusban

 

– világított rá a Nők Lapjának Varga G. Gábor, az Egek Ura blog alapítója. – Ha homokszem kerül a gépezetbe, és például egy repülőgépnek hosszabb ideig kell várnia egy reptéri szolgáltatásra, akkor a beszerzett késést egész nap tolni fogja maga előtt, és minden járat érintett lesz benne, amit azzal a géppel teljesítenek.”  

járatkésések

Fotó: Chalabala/Getty Images

Egy ilyen homokszemet ebben az időszakban jelenthetnek a rendkívüli időjárási körülmények is. A nyári viharok és a járatkésések kéz a kézben járnak. Chris Bianchi, meteorológus a TikTokon mondta el, ez mit is jelent pontosan. „Soha ne foglalj repjegyet délutánra vagy estére nyáron, hogyha szárazföld felett fogsz repülni. Mert míg az óceán felett a reggeli órákban számíthatunk viharokra, addig a szárazföldön a nap legmelegebb, legpárásabb szakában, azaz délután vagy este fordulhat elő nagyobb valószínűséggel felhőszakadás.” 

Hozzátette, hogy ha rosszkor vagy rossz helyen, és leszakad az ég, az befolyásolni fogja a járatodat, és „teljesen pórul jársz. Mint én.” Bianchi ugyanis a videóját a New York-i LaGuardia Reptéren rögzítette. Mert „megszegtem azt az egy szabályt, amit mindig be kéne tartani”, és egész éjjel ott kellett rostokolnia a késő gépe miatt.

Éppen ezért a tanácsa tehát az, hogy mindig a hajnali járatokat részesítsük előnyben. Ez egyébként is jó taktika (már amikor nem több napos csúszásról van szó). Hiszen ilyenkor elkerülhető a késések dominóeffektusa. A gép már az előző este óta a reptéren áll, és egyelőre nem került homokszem a gépezetbe.

via 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top