nlc.hu
Trend
Rihanna bugyivillantása letarolta az internetet

Rihanna bugyivillantása letarolta az internetet

Már hárommilliónál is többen megnézték azt a felvételt, melyen a szupersztár szó szerint fellebbenti a fátylat új céljáról.

Rihanna új trendet hirdetett Instagram oldalára feltöltött videójában. Elárulta, hogy ezennel elengedi az idei nyárra kitűzött célját, vagyis a kockás has elérését, helyette pedig  egészen mást fog egyelőre szem előtt tartani: összehangolja öltözködésében a cipőjét és a fehérneműjét.

Mindezt rögtön illusztrálta is. A felvételen Rihanna egy kockás, pliszírozott miniszoknyában látható, melynek fellibbentésével meg is mutatja rajongóinak fekete bugyiját, amely tökéletesen illeszkedik cipőjéhez és Savage x Fenty melltartójához, hozzá pedig viccesen megjegyzi: “mivel nyilvánvalóan nem fogom elérni a kockás hasat idén nyáron, a nyári célom mostantól az, hogy a cipőm és a bugyim passzoljon egymáshoz”.

A poszt alatt rajongói persze lelkesen dicsérték megjelenését és humorát, miközben továbbra is kíváncsian várják új albumának megjelenését. Rihanna korábban említette, hogy újra visszatér hosszú kihagyás után a zene világába és tervezi, hogy visszatér a stúdióba dolgozni az új albumán, amelyre már régóta várnak a rajongók. (via)

Ezt olvastad már?

Ilyen Rihanna valódi haja

Ez is érdekelhet Rihanna Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top