nlc.hu
Életmód
Nem véletlenül köszönnek nekünk a repülőn a légiutaskísérők

Nem csak udvariasságból köszönnek nekünk gépre szálláskor a légiutas-kísérők

Bár a világ legártatlanabb dolgának tűnhet, hogy egy légiutas-kísérő a repülőgép ajtajában üdvözöl minket, biztonsági okok is rejtőznek a kedvesség mögött.

Abban a pillanatban amint felszállsz egy repülőre, legalább egy légiutas-kísérővel találkozol, aki fáradhatatlan módon egyenként köszön minden egyes gépre szálló utasnak, majd néhányat meg is szólít. Amellett, hogy köszönteni az új utasokat kedves dolog és udvariasság, nem sokan tudják, hogy vannak más okai is annak, amiért a légiutaskísérők köszönnek, majd bizonyos esetekben csevegni kezdenek egy-egy felszállóval.

Már a repülőre szállás pillanatában figyelik az utasokat (Fotó: Getty Images)

Már a repülőre szállás pillanatában figyelik az utasokat (Fotó: Getty Images)

Több fontos okból üdvözölnek

Egy légiutas-kísérő szerint az egyik ilyen ok például az, hogy fel szeretnék mérni az utasoknál, hogy milyen állapotban vannak a repüléshez. Kétségtelenül fontos és nehéz feladat ez, hiszen sokszor csak pár másodpercük vagy perceik vannak csak arra, hogy megállapítsák, hogy melyik utas lehet részeg vagy éppen érzi rosszul – vagy kényelmetlenül magát. Mindezek mellett pedig gyanús viselkedésre utaló jeleket is keresnek, illetve a kabinba a felvitt csomagokat is figyelik.

Megnyugtatják az utasokat

Az egyik feladatukra akár jómagam is tudnék mondani egy személyes példát. Bár nem szeretek repülni, ez sosem tartott vissza attól, hogy repülőre üljek, hiszen – ha a mostanában előforduló bődületes késésektől eltekintünk -, ez a leggyorsabb módja annak, hogy az ember messzire is eljusson. A gépen, amin akkor utaztam, amikor az eset történt viszonylag kevesen voltak, így felszállás előtt szóba elegyedtem egy stewarddal, akinek elárultam, hogy nem érzem magam komfortosan a repülőgépeken. Ezek után a légiutas-kísérő több alkalommal is visszatért hozzám a repülés során és észérveket felsorolva próbált folyamatosan megnyugtatni engem, amíg a levegőben voltunk. Szavai pedig nem csak akkor, hanem a későbbi repülések alkalmával is folyamatosan a fejemben élnek, megkönnyítve ezzel számomra a levegőben töltött idő hosszú perceit.

Részeg vagy beteg utasokat keresnek

Azonban, mint ahogy azt már fentebb említettem, nem csak az aggódó utasokra kell odafigyelniük a repülőgép személyzetének.

Arról ugyanis mindenképpen tudniuk kell a légiutas-kísérőknek, ha valaki részegen vagy betegen lépi át a repülőgép ajtaját.

Mindez érthető is, hiszen több ezer méter magasban, egy hihetetlen sebességgel száguldó fémcsőben elég korlátozottak a személyzet lehetőségei arra, hogy kontrollálni tudjanak bizonyos helyzeteket. Leszállítani mégsem tudják a végig köhögő vagy részegen ordibáló az utast már az utazás alatt, nem igaz?

Nem csak a szendvics, kávé, tea kiszolgálása a feladatuk (Fotó: Getty Images)

Nem csak a szendvics, kávé, tea kiszolgálása a feladatuk (Fotó: Getty Images)

Potenciális segítőket keresnek

Egy másik, szintén kiemelten fontos ok a köszöntésre és esetlegesen egy rövid csevegésre az, hogy a légiutas-kísérők ekkor mérik fel, hogy egy vészhelyzet esetén mely utasok lehetnek majd a segítségükre. A személyzet tagjait ugyanis arra is kiképezték, hogy ABP-ket (Able Bodied Passenger) keressenek, ami magyarra átfordítva annyit tesz, mint „ép testű személy”. Az ABP-k ideális esetben azok, akik egyedül utaznak, nincsenek mozgási problémáik, beszélnek angolul (vagy a helyi nyelven), és úgy néznek ki, hogy elég fittek ahhoz, hogy ki tudják nyitni a vészhelyzeti ajtókat.

Mindezek mellett olyan utasokat is keresnek – köztük gyerekeket, időseket és testi fogyatékkal élőket -, akik egy esetleges evakuálás esetén akadályozhatják a mentést, ha egy vészkijárati sorban foglalnak helyet.

Ha tehát valaki azt gondolná, hogy azért nyit felé a személyzet egyik tagja, mert vonzónak találja őt, akkor valószínűleg téved, ugyanis rengeteg biztonsági oka lehet annak, ha az embert leszólítják. A légiutas-kísérők ugyanis nem felszolgálók tízezer méteren, hanem a mi biztonságunkért vannak.

Via: (1), (2), (3)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top