nlc.hu
Szabadidő
Faye Dunaway dokumentumfilm és portré

Faye Dunaway, a rideg, szőke szépség, aki csak egyszer tévedett, de arra ráment a karrierje

Egyike volt azoknak, akiket a „problémás” színésznők közé soroltak. Ma már tudja, hogy ez a bipoláris zavarának volt köszönhető, de ezt nem használja kifogásként, úgy érzi, így is felelős azért, hogy olykor borzasztóan viselkedett. Hollywood azonban még borzasztóbban bánt el Faye Dunaway-jel, aki most egy dokumentumfilmben mesél az életéről.

Ma már szerencsére nem sűrűn találkozhatunk a jelenséggel, de ettől még évtizedeken át jellemző volt az álomgyárra, hogy a színésznőket leírták, amint elérték a negyvenéves kort. A férfi sztárjaik mellé ennél fiatalabb partnereket akartak szerződtetni, az idősebb női szerepekhez ők még túl fiatalok voltak, a negyvenes/ötvenes nők élete pedig nem igazán érdekelte az akkoriban még erősen férfiközpontú filmeseket.

Faye Dunaway pontosan negyvenéves volt, amikor az amerikai mozik bemutatták az Anyu a sztár című Joan Crawford-életrajzi filmjét. Tény, hogy a film a bemutatása idején rossz kritikákat kapott és anyagilag is megbukott, de tegyük gyorsan hozzá, hogy ez volt Faye Dunaway karrierjének első látványos buktája, tizenkét évnyi diadalmenetet, és Hollywood hetvenes évekbeli aranykorának sok-sok kiváló filmsikerét követően. A stúdiók a férfi sztárokkal elnézőnek bizonyultak, és általában több bukásra volt szükség ahhoz, hogy valaki lecsússzon a B-kategóriába. Dunaway lába alól azonban rögtön kihúzták a szőnyeget, és a karrierje már sosem tért vissza a régi magasságokba. Tény, hogy később is akadtak még emlékezetes munkái, de ekkor Hollywood már karakterszínésznőként, és nem sztárként kezelte.

Akitől még Jack Nicholson is megijedt

Faye Dunaway jelenleg 83 éves, és az elképesztő filmográfiája (Kínai negyed, Pokoli torony, A keselyű három napja, Bonnie és Clyde, Hálózat…) ellenére egyáltalán nem kapja meg azt a megbecsülést, mint azok a férfi sztárok, akikkel egy korosztályba tartozott. Emiatt persze kissé durcás, és nem érzi fairnek, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy erről azért egy kicsit ő is tehet. Faye Dunaway ugyanis nem egy könnyű természetű ember, és ezzel maga is tisztában van. Amikor a róla szóló Max dokumentumfilmhez, a Faye-hez készítettek vele interjút, már azért morgásparádéba fogott, hogy amikor kért egy pohár ásványvizet, azt nem pohárban, hanem üvegben hozták.

Dunaway problémás természete olyannyira közismert volt, hogy amikor a Hollywood egyik legnehezebb természetű dívájaként ismert Bette Davist megkérdezték, melyik egykori színészpartnerével nem dolgozna soha többé együtt, gondolkodás nélkül nevezte meg Faye Dunawayt, akit a forgatáson elviselhetetlennek tartott. Legendás anekdota – és a dokumentumfilmből ki is derül, hogy igaz – , hogy amikor a Kínai negyed forgatásán egy többször megismételt jelenet után Roman Polanski rendező odalépett mellé, és figyelmeztetés nélkül kihúzta egy kikunkorodó hajszálát, a színésznő olyan vad káromkodásokkal teli, percekig tartó ordítozásba kezdett, hogy még a jelenetbéli partnere, Jack Nicholson is megijedt tőle.

A Chinatown forgatása

Jack Nicholson, Faye Dunaway, James Hong és a rendező Roman Polanski a Chinatown forgatásán, Los Angeles-ben, 1973-ban (Fotó: Fairchild Archive/WWD/Penske Media via Getty Images)

A dokumentumfilmben Dunaway elmondja, hogy sajnos csak idősebb korában diagnosztizálták nála a bipoláris zavart, ami az egész életét megkeserítette. Rendszeresen zuhant hosszabb időre depresszióba, ugyanakkor az örömöket is felfokozott állapotban élte meg. Ha mélyen volt, akkor nagyon mélyen, ha magasan, akkor nagyon magasan. Ma már gyógyszerek segítségével kontrollálni képes a betegségét, ám a diagnózist nem szeretné kifogásként használni arra, hogy olykor vállalhatatlanul viselkedett a kollégáival. Úgy érzi, hogy ettől ez még az ő felelőssége.

Egy férfi két évre szól

Faye Dunaway évek óta visszahúzódó életet él, a róla szóló dokumentumfilm elkészítését is nagyrészt azért vállalta el, mert a fia jó barátja, Laurent Bouzereau rendezésében készült. Emiatt érthető, hogy a színésznő egyetlen gyermeke, Liam Dunaway O’Neill is kiemelt szereplője a filmnek, sok sztorit és sok magyarázatot az ő szájából hallunk, és egészen nyilvánvaló, hogy nagyon szoros a kapcsolat anya és fia között.

Dunaway a megszólalásai során kíméletlenül őszinte nemcsak a nézővel, hanem önmagával is. Érezhető, hogy idősebb korára már sikerült annyira megismernie önmagát, hogy látja a saját hibáit, és tudja, mi hogyan csúszott félre.

Liam O'Neill és Faye Dunaway

Liam O’Neill és Faye Dunaway a Szerelem nélkül soha c. film Cannes-i premierjén, 2011-ben (Fotó: Ian Gavan/Getty Images)

Bár volt néhány nagy hírű kapcsolata (többek között Marcello Mastroianni szerelmeként/szeretőjeként), és kétszer volt házas, a férfiakkal való kapcsolatai jellemzően nem tartottak sokáig, a legtöbbnek két éven belül vége lett. Ma már tudja, hogy miért.

Faye Dunaway apja katona volt, akit rendszeresen helyeztek át egyik katonai bázisról a másikra. Ezekre az áthelyezésekre többnyire kétévente került sor, Dunaway pedig gyerekként hozzászokott ahhoz, hogy kétévente gyakorlatilag újra kell kezdenie az életét, és hátra kell hagynia azokat, akiket megszeretett. Ahhoz, hogy ezt el tudja viselni, egyszerűen nem engedett meg magának olyan mély érzéseket mások iránt, melyek két-három év alatt ne múlnának el. Ez alól az életében az egyetlen kivételt a fia jelentette.

Az alkohol rabságában

Ha pedig már az apjánál tartunk: John MacDowell Dunaway Jr. nemcsak azzal nehezítette meg a családja életét, hogy folyton utazni kellett miatta, hanem azzal is, hogy masszív piás volt. A felesége volt az, aki elintézte, hogy a seregben szolgáljon, ugyanis tudta, hogy az ottani szigorú szabályok valamennyire kordában tartják majd a szenvedélybetegségét. A betegséget, amit a színésznő saját bevallása szerint maga is örökölt az apjától. Az ital leginkább a nyolcvanas években keserítette meg az életét, és lehet, hogy ennek köszönhetően is volt annyira hiteles az 1987-es Törzsvendég című filmben Mickey Rourke oldalán, ahol alkoholistát alakított. Állítása szerint hosszas küzdelmek árán, de legyőzte a démonjait, és már régóta nem iszik.

Faye Dunaway

Faye Dunaway a Bonnie és Clydeban (Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Az életére azonban nemcsak az apja, hanem az édesanyja, Grace April Smith is nagy hatással volt, csak ő pozitív értelemben. Dunaway szerény körülmények között nőtt fel, és az édesanyja példát mutatott neki abból, hogy csak kemény munkával lehet egyről a kettőre jutni. A lánya ezt kislány korától komolyan vette. Pedáns, kitűnő diák volt, és bármibe fogott az életben, maximalista elvárásai voltak önmagával szemben. Mindig szeretett dolgozni, a munka kell neki ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. A forgatások során számos konfliktusa is a maximalizmusából eredt: inkább veszekedett, de nem volt hajlandó lejjebb adni a maga elé állított elvárásokból.

Végső állomás: Callas

Dunawaynek a kilencvenes évek közepén néhány jól megválasztott filmnek köszönhetően volt egy kisebb fajta comebackje. 1997-ben egy színdarabban eljátszotta Maria Callast, ami akkora siker lett, hogy idővel a fejébe vette, hogy filmben is el kell játszania őt. Ez egy sokéves küzdelem kezdetét jelentette. Dunaway nemcsak el akarta játszani a figurát, hanem a filmet is maga akarta rendezni, csakhogy nem talált hozzá finanszírozókat. A fia segítségével, saját pénzt is beleforgatva végül nekiálltak a forgatásnak, és több etapban ugyan, de nagyjából a film 2/3-ának leforgatása után a produkció büdzséje összeomlott, elfogyott a pénz és le kellett állítani a forgatást.

Faye Dunaway

Faye Dunaway a Furiosa premierjén Cannes-ban, 2024 május 15-én (Fotó: Victor Boyko/Getty Images)

A Callas-filmhez azért ragaszkodott annyira, mert érezte, hogy a színészi karrierje a végét járja, és azt gondolta, hogy ezzel egyrészt új lökést adhat neki, másrészt rendezőként beindíthat mellette egy új karriert. Ma már látja, hogy hibázott, és nem kellett volna annyi feladatot magára vennie. Mivel makacs volt és ragaszkodott az elképzeléseihez, a filmet nem adták el egy nagy stúdiónak, hogy a saját képükre formálják azt, inkább eltemették.

Szomorú, hogy a filmmel, amivel a karrierjét próbálta megmenteni, Dunaway pont az ellenkezőjét érte el és eltemette azt.

Maria Callas életrajzi film ettől még lesz, csak épp nélküle. Az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremier, a főszerepet pedig Angelina Jolie alakítja.

A Faye a Max kínálatában látható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top