nlc.hu
Sztárok
Galambos Boglárka szerint igazságtalan édesapja rossz megítélése

Galambos Boglárka szerint igazságtalan édesapja rossz megítélése

Galambos Lajos lánya a történtektől függetlenül ugyanúgy felnéz a szüleire, sőt, igazán sajnálja édesapja rossz megítélését.

Galambos Boglárka volt Palik Lászlóék legutóbbi vendége a Három igazság című műsorban. A műsor folyamán többek között beszélt arról, hogy hogyan élte meg azt amikor édesapját és édesanyját közel tíz évvel ezelőtt őrizetbe vették.

Fotó: Birtron Szabolcs

Fotó: Birtron Szabolcs

„Azt az érzést senkinek nem kívánom, hogy úgy ér haza az iskolából, hogy nincsenek otthon a szülei, és nem is tudja, mikor jönnek haza. Tizennégy voltam. Derült égből villámcsapás volt, ugyanakkor az én büszkeségemet nem törte ketté egy ilyen helyzet. Attól még ugyanúgy felnézek rájuk. Egy csapat lettünk, ez keményen összehozott minket. Az érzések maradtak meg. Nekünk nagyon gyorsan kellett felnőnünk. Alapból olyan nevelést kaptunk, hogy felnőttként kezeltek minket, de ez volt az a helyzet, amely követelte tőlünk, hogy helytálljunk, és azt csináljuk, ami nekünk a dolgunk volt akkor. Nehéz volt, de nem volt más választásunk.” – idézte szavait a Blikk.

Mint ismert, Galambos Lajos nemrégiben titokban elhagyhatta a baracskai börtönt, ahol 14 hónapot töltött gáz-, villany- és vízlopás miatt. Lánya vallomása szerint örül annak, hogy rendeződnek a dolgot a külföldi lakásvásárlást fontolgató édesapja körül, amiatt azonban csalódott, hogy rosszabb lett édesapja megítélése.

A megítélést azért sajnálom. Édesapám végigdolgozta az életét, hogy maradandót alkosson, és amellett egy ilyen családot fenntartson, és nekünk megadja azt a gyerekkort. Mégis rossz megítélése van most, és szerintem ez igazságtalan.

– mondta Boglárka, aki magánéletében nehezebb időszakot él meg, ugyanis szakított 28 évvel idősebb párjával. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top