2023-ban történt baleset a Nemzeti Színházban, amikor a Rómeó és Júlia előadás díszletében több métert zuhant Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia. Ezt követően egyébként felmondtak a társulatnál, a baleset óta pedig sorozatosan érkeztek a hírek a színészek állapotáról, és az esetleges kártérítésről.
Korábban Udvaros Dorottya és a két színész is azt állította, semmilyen kártérítést nem kaptak a történtek óta, egyéb járadékokat viszont igen. Ezt Vidnyánszky Attila cáfolta. A direktor úgy fogalmazott, hogy bár a színész és jogi képviselője azt állították hogy a balesetben maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást szenvedett, ez valójában még nem állapítható meg. Szerinte egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az orvos nyilatkozni tudjon arról, hogy maradandók-e a színész sérülései. Vidnyánszky célja a megegyezés, amely kapcsán arról beszélt, hogy nem ismeri el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat.
A Blikk megtudta, hogy Horváth Lajos Ottó és ügyvédei igazságügyi orvos szakvélemény elkészítését kérvényezték. Ez megállapította, hogy bár a baleset óta még nem telt el a Vidnyánszky által felvetett egy éve, már néhány hónap után egyértelműen kijelenthető, hogy a színész az esés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot eredményeztek. “A színművész jobb keze, amit a kórházban több órán keresztül műtöttek, olyan mértékben roncsolódott, hogy Horváth már soha többé nem fogja tudni behajlítani a kezét, illetve a szorítóereje is magas százalékban csökkent. Emellett eltört a lába, valamint a válla, a térde és a lábfeje is súlyosan sérült” – sorolja a lap.
A színész jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán, kijelentette, hogy bennük soha nem volt kérdés a sérülések miatti, maradandó fogyatékosság, amit most a szakvélemény is megerősített. Az ügyvéd kiemelte, hogy a rendőrség is készít majd egy kiegészítő szakvéleményt, valamint azt is elmondta, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások az intézménnyel. Megállapodás a kártérítésről nincs.