Újra A mi kis falunkban Horváth Lajos Ottó, ez az első munkája a tavaly novemberi balesete óta. A püspököt alakító színész – aki súlyosan megsérült a Nemzeti Színházban történt balesetben – több hónap kihagyás után forgat a sorozat csapatával. A széria kreátora, Kapitány Iván nem szerette volna kiírni a sorozatból a sérülése miatt Horváth Lajos Ottót – akinek az egyik keze a baleset következtében maradandó fogyatékosságot szenvedett – ezért úgy alakították a történetet, hogy a karja fel legyen kötve.
“Megvagyok, jól vagyok, köszönöm. Nem voltak nekem lelki sebeim. (…) Próbáltak ütni lelki sebeket, de azokat igyekeztem hamarost elhárítani. Jól vagyok, maradjunk ennyiben“ – nyilatkozta a Fókuszban Horváth Lajos Ottó, aki a Nemzetiben való felmondása utána – akárcsak a baleset másik sérültje, Szász Júlia – a Centrál Színházban folytatja.
A 61 éves színművész arról is beszélt, hogy jó újra a kollégáival együtt dolgozni, és örült, amikor felmerült, hogy újra forgathat a sorozatban. “Jó volt. Mindig jó ide kijönni forgatni” – válaszolta arra kérdésre, milyen volt visszatérni. “Nem hiányzott, mert mással voltam elfoglalva. Az úgy eléggé lefoglalt, de amikor felmerült, hogy ezt most lehet csinálni, annak azért örültem” – tette hozzá.
Sorozatbeli kollégái is nagyon örültek Horváth Lajos Ottó visszatérésének. “Nagyon jó, hogy itt van és tud velünk dolgozni. Ez mindennél fontosabb” – reagált a pajkaszegi papot alakító Schmied Zoltán.
A kártérítésről és a baleset ügyének jelenlegi állásáról az ügyvédje nyilatkozott a Fókuszban. “Elkészült a második szakértői vélemény, amely alapján egyértelmű, hogy Horváth Lajos Ottó ebben a balesetben maradandó fogyatékosságot szenvedett és tartós egészségromlást is” – mondta el Borbély Zoltán, aki reméli, hogy a Nemzeti Színházzal való, hónapok óta tartó egyeztetések végére hamarosan már sikerül pontot tenni.
A mi kis falunk amúgy 2026-ig biztosan képernyőn lesz, mivel több új évadot is berendelt a népszerű sorozatból az RTL. Idén májusban el is kezdődött a 9. és a 10. évad forgatása a jól ismert pilisi környezetben.
Kiemelt fotó: MTI/Kátai Edit