Annak ellenére lakoltattak ki a házából egy csepeli nőt és a családját júliusban, hogy a Fővárosi Törvényszék törölte a végrehajtási záradékot, de egy másik bíróság azután engedélyezte a kilakoltatást – írja a Blikk.
“Mindenünk, a bútoraink és a személyes tárgyaink a családi fotókkal együtt ott maradtak a házunkban, mert csak kétszer 20 percet kaptunk az árverési vevőtől arra, hogy elhozzuk a holminkat, és a lányommal, Nikivel arra összpontosítottunk, hogy az egy hónapos unokám ruháit, babápolási dolgait és játékait pakoljuk be” – mondta megtörten a lapnak Csordás Katalin, aki 3 millió forintos devizahitelt vett fel 2007-ben, ami később 10 millió forintra duzzadt.
“Ma már azt mondom, bár ne tettem volna, mert egy idő múlva tízmillióra nőtt az összeg, amit visszaköveteltek, és azt már nem tudtam kifizetni” – panaszolta az asszony, akinek a holmijait nem adta ki az árverési vevő, hanem egyszerűen kidobta a ház elé rendelt konténerbe.
“Legszívesebben felgyújtanám az egészet, és azt mondanám, tessék, legyen boldog!” – fakadt ki Katalin, miután megtudta, hogy az új tulajdonos lebontja az otthonukat.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock