nlc.hu
Sztárok
Szentesi Éva kórházi ágyából jelentkezett: megkezdték a rákkezelést

Szentesi Éva kórházi ágyából jelentkezett: megkezdték a rákkezelést

A mai nappal megkezdték az írónő rákkezelését.

Az írónő már kétszer megküzdött a rákkal, most azonban újabb daganatot találtak a szervezetében. A rosszt hírt személyes blogján közölte május 31-én, Két centi címmel megjelent írásában. A daganat kiújulása óta Szentesi Éva már egy hétórás műtéten is túlesett.

Szentesi Éva kórházi ágyából jelentkezett: megkezdték a rákkezelést

„Van a csípőmben egy két centi nagyságú világító rész, amit ki kell vágni. A bal vese nem mutat életjelet, lehet, azt is kiveszik, a kétcentis folt nyomja az artériát, ezért fáj, a vese alatti vezetéket pedig elzárta, emiatt az nem ürül. És világít: minden bizonnyal tumor” – írta meg még májusban, majd a műtétje után az alábbi gondolatokat írta: 

„Jó dolgok ma: ma hazajöhettem a kórházból, végtelenül fáradt vagyok, mert alig tudtam aludni a bent töltött utolsó napokon, de most itthon végre…”

Megkezdték rákkezelését

Az író most a kórházból jelentkezett be, ahol a mai nappal kezdik meg a rákkezelését.

Reményekkel teli harmadik nekifutás

– írta posztjában, amelyhez egy reményekkel teli mosolyú fotót is illesztett.

Az író korábban a Reggeliben szólalt meg állapotáról. Akkor elmondta, hogy ugyanaz a daganat tért vissza, amivel már korábban megküzdött. A kezeléséről is beszélt, ami javarészt biológiai és immunterápiás lesz, de nem hagyhatja ki a kemoterápiát sem.

„A daganat olyan agresszív, hogy ugyanaz tért vissza, mint ami 10 éve volt egy nyirokáttétként. Muszáj, hogy egy kemoterápiás rész is legyen, úgyhogy én most erre készülök lelkiekben” – árulta el, kiemelve, hogy párja és kiskutyája hatalmas segítséget jelentenek neki ebben a nehéz időszakban.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top