nlc.hu
Család
Börtönbe ment, mert lebuktatta hűtlen feleségét

Kamerákkal buktatta le hűtlen feleségét, most három hónap börtönt kapott

A férfi titokban bekamerázta az otthonukat, és ezt nem igazán díjazta a bíróság.

Tajvanban egy Fan nevű férfit három hónap szabadságvesztésre ítéltek, miután titokban bekamerázta az otthonukat, hogy bizonyítsa a felesége hűtlenségét. A házaspár már néhány éve együtt volt, sőt két gyermekük is született, amikor Fan úr 2022-ben gyanítani kezdte, hogy a feleségének viszonya van. A férfi titokban két kamerát helyezett el az otthonukban: egyet a zongora alatt a nappaliban, egy másikat pedig a hálószobában található számítógépük mellett.

Körülbelül két hetet kellett várnia, hogy a titkos bekamerázás hozza a várt eredményt: megszülettek a hűtlenséget bizonyító felvételek egy titokzatos férfiról, akivel a felesége az otthonukban megcsalja őt. A férfi aztán a felvételeket a bíróságon is felhasználta a váláskor, és itt követett el nagy hibát – írja az odditycentral.

Megcsalás

Egy klasszikus lebukás. Képünk illusztráció (fotó: Getty Images)

Először megpróbált megegyezni a feleségével a válásról, de mivel nem jutottak dűlőre, bíróságra vitték az ügyüket. Ekkor még nem tudta, hogy a felesége időközben a rendőrséghez fordult, ahol feljelentette őt, mivel megsértette a privát szféráját azzal, hogy az engedélye és a tudomása nélkül kamerázta be az otthonukat.

Fan úr először azzal próbálta védeni a döntését, miszerint a gyerekek védelmében tette, akik gyakran panaszkodtak, hogy az édesanyjuk indokolatlanul hosszú időre hagyja őket magukra, amíg a fürdőszobában van, de a bíróság nem igazán volt vevő a magyarázkodásra.

Végül a férfit három hónap szabadságvesztésre ítélték még tavaly év végén. A döntés ellen Fan úr fellebezett, de a felsőbb bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, így a férfinak le kell ülnie a büntetését. Az eset nagy vihart kavart a kínai médiában, számos vitát szülve arról, hogy mennyire számít a privát szféra megsértésének az, ha az ember bizonyítékokat gyűjt a párja hűtlenségéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top