Szeretem az emberi történeteket, hiszen mindazon túl, hogy emberfeletti teljesítményeket ismerhetünk meg és hihetetlen élettapasztalatokkal találkozhatunk, rengeteg tanítás is rejlik bennük. Mindegyik történetnek megvan a maga tanulsága, amelynek köszönhetően nem csak bölcsebbek leszünk, hiszen mellette azt is átértékeljük, hogy valójában miről is szól az élet, mik az igazán fontos értékek. Ha van egyszerre szívszorító és tanulságos történet, akkor az a 17 paralimpiai éremmel rendelkező Oksana Masters története. A sportoló szinte mindenkinél több traumán és bántalmazáson ment keresztül, és bár senki nem hitt benne, átírta a történelmet és ő lett a világ egyik legsikeresebb paralimpiai sportolója.
A csernobili atomkatasztrófa miatt számos rendellenességgel született
Oksana 1989-ben született a Csernobiltól mintegy pár száz méterre fekvő Hmelnickijben, a csernobili atomkatasztrófa következtében számos rendellenességgel. Elképedve olvashatjuk a szinte véget nem érőnek tűnő listát. A rendellenességek közé tartozott például, hogy jobb lába 15 centivel hosszabb volt, hiányzott a gyomrának, illetve a karizmainak egy része és néhány szalagja, hat lábujja volt – a kezén pedig úszóhártyákkal született, amelyt később eltávolítottak, továbbá lábszárcsontjai sem voltak.
„Mindig is jobban vonzottak a csúnya dolgok. Nehéz megmagyarázni, de azt hiszem, mindig is ilyen voltam. A kedvenc növényeim a pitypangok, a gyomok, amiktől mindenki megpróbál megszabadulni. Van valami különleges számomra egy öreg, göcsörtös fában, még a haldokló rózsákat is szeretem. Ezeknek a dolgoknak a sebhelyei mozgatnak meg. Az, ahogyan magukban hordozzák a történelmüket. Szerintem a világ tökéletlenségeihez vonzódni annyi, mint megérteni, hogy min ment keresztül” – idézte a The Players Tribune.
Fotó: Profimedia
Oksana Masters már az árvaházban megjárta a poklot
A genetikai rendellenességéből fakadóan Oksana soha nem tudta egy átlagos gyermek életét élni. Ez vélhetően már mindenki számára egy életre elengedő trauma lenne, azonban Oksanának más szörnyűségekkel is szembe kellett néznie. A 35 éves sportolót még a születésekor örökbe adták a szülei, így a gyermekkorának első felét árvaházban töltötte. Az örökbefogadó édesanyját kezdetben le akarták beszélni az adoptálásról, azzal érveltek, hogy ne legyen egyedülálló édesanya. Édesanyja mindezek ellenére két évig harcolt azért, hogy elhozhassa Oksanát Ukrajnából, ami végül nyolcéves korára sikerült is.
Sokan nem akarják elhinni, hogy mi folyik bizonyos ukrajnai árvaházakban. Pedig el kellene hinniük. Szörnyű dolgok történnek.
Az árvaházban éveken keresztül szexuális erőszak áldozata volt
„Még mindig vannak olyan részei a történetemnek, amelyekre úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Mindig ott lesznek az árvaházak. Emlékszem, hogy milyen hosszú folyosóik voltak – esküdni lehetne rá, hogy a lehető legijesztőbbre tervezték őket. Emlékszem, hogy olyan hideg volt, hogy a saját lélegzeted látványa normális volt. Emlékszem, hogy sosem volt világítás, mindig nagyon sötét volt. Emlékszem az éjszakákra. A legrosszabb dolgok legtöbbször késő este történtek” – emlékezett vissza a történtekre.
Oksana elmondása alapján öt- és hétéves kora között minden egyes nap megerőszakolták, de olyan is megesett, hogy megverték. Az árvaházban szemtanúja volt a legjobb barátnője, Lainey halálának. Mivel a gyerekek az éhezés és az alultápláltság szélén álltak, a lányok egyik este kiosontak egy kis ennivalóért, azonban Oksana megcsúszott és nekiütközött egy széknek. A gondozók felfigyeltek a zajra és rajtakapták őket. Oksanának sikerült egy szék alá elbújnia, azonban a legjobb barátját úgy megverték, hogy belehalt a sérüléseibe.
„A mai napig nem tudok úgy masszíroztatni, hogy ne boruljak ki. Ez talán ad némi rálátást a dologra. Folyton azokra a nőkre és a gyerekekre gondoltam, akik hasonló dolgokon mentek keresztül és arra, hogy mekkora jelentőséggel bírhat számukra az én történetem. Arra gondoltam, milyen fontos lehet számukra, hogy nemcsak sértetlenül láthatnak, hanem élve és úgy, hogy jól vagyok. Nem úgy látnak, mint a szánalom tárgyát, hanem mint az erő példáját. Egy olyan nőt, aki a traumái által erőt nyert és aki megérdemli, hogy ne a tapasztalataiért, hanem a tetteiért ismerjék.”
Az örökbefogadás után az egész élete megváltozott
Oksana nyolcéves volt, amikor édesanyjával Amerikába költözött, így végre egy olyan családi életet élhetett, amit mindig is érdemelt. Persze nehézséget jelentett, hogy egy teljesen új nyelvet kellett megtanulnia, illetve egy új kultúrába kellett beilleszkednie.
„Nem tudtam, hogy éhes vagyok, mert megtanultam, hogyan kell elnyomni ezeket az érzéseket. Anyukámnak kellett megtanítani, hogy mit is jelent a „boldog” szó, amikor elmeséltem neki, hogy mit érzek” – idézte a Guardian a paralimpikont.
Nem sokkal később Oksana több műtéten is átesett, mivel mindkét lábát térd alatt amputálni kellett. A bal lábát kilencévesen, míg jobb lábát tizennégy éves korában távolították el, azért mert egyre nagyobb fájdalmai voltak, ráadásul már a testsúlyát is alig bírta el. 13 éves volt, amikor édesanyja unszolására végül kipróbálta az adaptív evezős programot. Elmondása alapján nagyon mérges volt és eleinte nem is szeretett volna elmenni, azonban nem sokkal később rájött, hogy valójában nagyon is szereti csinálni.
Az egész életemet azzal töltöttem, hogy mindenki elmondta mire vagyok képes és milyen gyógyszereket kell szednem ahhoz, hogy lelkileg jól legyek. Amikor egyedül voltam a vízen, az volt az egyetlen hely, ahol igazán meg tudtam határozni, hova tartok.
Fotó: Profimedia
Oksana sikeres evezős volt, azonban a hátfájása miatt kénytelen volt elengedni a sportágat. Az evezés helyett arra ösztönözték, hogy próbálja ki a síelést, illetve a biatlont. A sportoló első aranyérmét a 2012-es londoni nyári paralimpián szerezte vegyes kétpárevezésben. A 2014-es és a 2018-as téli paralimpián is tagja volt az Egyesült Államok északi sícsapatának. 2014-ben kettő, míg 2018-ban öt paralimpiai érmet nyert. Oksana az első olyan paralimpiai sportoló, aki nemcsak a téli, hanem a nyári paralimpiai játékokon is részt vett. 2016-ban és 2020-ban parakerékpározással szerzett érmet, 2022-ben pedig biatlonban zsebelte be az érmeket. A sport nagyon sokat segített neki abban, hogy megtanulja értékelni és szeretni a saját testét.
„Megtanultam szeretni magam, értékelni egyedi képességeimet, a testem pedig erőt adott ahhoz, hogy sok dolgot megtehessek.”
Abban reménykedik, hogy egy nap majd visszatérhet Ukrajnába
Oksana abban reménykedik, hogy egy napon visszatérhet szülőföldjére, amelynek köszönhetően majd többet megtudhat születésének körülményeiről.
„Arról a napról álmodozom, amikor találkozom a vér szerinti szüleimmel. Nagyon utáltam őket. Annyi időt töltöttem azzal, hogy a következő kérdéseket tettem fel magamnak: Miért tenné ezt velem valaki? Miért hagytak el és hagytak magamra? Mit csináltam rosszul? Most, hogy idősebb vagyok, már tudom, hogy ez sokkal bonyolultabb ennél. Annyi minden közrejátszhatott ebben a történetben, amiről nem tudok. Azt tudom, hogy nem voltak jó helyzetben. Tudom, hogy csak megpróbáltak túlélni a maguk módján.”
Fotó: Profimedia
