Húsz éve, amikor az utolsó hozzátartozóm meghalt, örököltem egy takarékbetétkönyvet, több mint háromszázezer forinttal. Máig arra vigyázok csak, hogy a számlámon annyi mindig legyen, amennyi akkor volt, amikor egyedül maradtam. Valahogyan és arra is szeretnélek megtanítani, hogyan elejétől mindmáig képes voltam függetleníteni magamat a pénz hatalmától, mégis megéltem. Sose került erőfeszítésembe ez.
Sokáig nem értettem, miért. Gondoltam, szerencsém van. Mára felismertem, akkora szerencse nincs, amekkora ahhoz kellene, hogy egy belsőleg szabadon és önállóan végigjárt utat a nyomor árnyéka be ne borítson pillanatra se. Hacsak nem társul hozzá a meggyőződés, hogy épp abban az esetben válnék a lehetőségeimtől megfosztott emberré, ha a pénznek valóságos létezést tulajdonítanék. Ha önmagában értéknek tekinteném.
De a pénz eszköz, nem több.
Varázsszerszám: annak, aki ismeri a természetét. Tőled függ, sötét hatalommá válik-e a kezedben, vagy lerázhatatlan széplánnyá, hogy a veszted hozza-e eléd, vagy láthatatlanná tesz. Persze, nem mindegy, hogy ki előtt, miféle erők előtt tesz elérhetetlenné, megfoghatatlanná. Tudnod kell használni.
Illetve nem használni.
Pénzzel kapcsolatos a legtöbb babona
Ezeket olyanok terjesztik, akik nem értenek hozzá. Ehelyett viszont vágynak rá, sóvárognak utána, és a fél karukat odaadnák érte, hogy egyszer az övék legyen. Jaj, meglegyen nekik is! Ők terjesztik, hogy akinek még felnőttkorára sincs vagyona: lemondhat róla, hogy még valami jó is történik vele az életben. Közmegegyezésszerűen népszerű téveszme továbbá, hogy az egyetlen értelmes életcél vagyonunk gyors megalapozása, majd gyarapítása mindaddig, amíg már dolgoznunk sem kell. Azt is rebesgetik: a gyors tőkefelhalmozás nehéz mutatvány, már-már bűnözni kell hozzá. Meg hogy aki bánni tud a pénzzel, szívtelen és gonosz. És a pénz öregít. Mások szerint meg épphogy fiatalít. Oh, örök fiatallá tesz! Merthogy ,,számodra más életminőséget tesz lehetővé: különb életnívót annál, mint amilyen például az éhenkórász költőknek van.
Haha.
De a legveszélyesebb marhaság mégis így szól: a vagyon korlátlan lehetőségek kulcsa. Így, a megszerzése érdekében alapvető emberi igényeid közül esetleg tíz-húsz évre is érdemes feladnod az alvást, a kölcsönös őszinteségen alapuló kapcsolatokat, netán a szabad levegő rendszeres élvezetét is.
Ez szerintem őrült gondolat, a tébollyal határos.
Mocskosul rossz üzlet
Csak annak a kezébe ad lehetőségeket a pénz, aki akkor is tudná, hogy mit kezdjen vele, ha egyáltalán nem volna neki. Akinek mindegy, hogy van-e pénze vagy nincs. Nem azért foglalkozik vele, mert imádja. Hanem azért, mert ért hozzá.
Akár a forró tenyerű fiúk a lányokhoz.
Aki tudja, mi a pénz, nem kapar és nem törekedik feléje mohón, mégis rettegve, mint hajdanában, a kivilágított kuplerájok hölgyei felé sereglettek a buta kamaszok. A pénz után lihegők és tekerők és nyomulók álmaikat sorban elhajítva, mind rosszabb hangulatban tülekednek át az életen, akár üres szemű lúzerek a szemétbe borult ügetőn. Aki arra törekszik, hogy a pénze által legyen hatalma, ha azt meg is szerzi, nagyot csalódik. Mert legyen végül bármije: tekintélye, emberei, smaragd-bibircsókos szexepilje és láthatatlan ostora, amellyel az ellenfeleit bünteti azért nyugalma nem lesz. Holott azért látott neki a pénzkeresésnek egykor, hogy biztonságban legyen. Végzetesen későn érti csak meg, hogy az igazi hatalom birtoktárgyakon át elérhetetlen.
Aki keresi a pénzt, sosem találja meg
Aki ért a pénzhez vagy bármihez , az játszik vele.
Munkához az egyetlen kellemes metódus a játék. A pénz világához másféleképpen közelíteni sem érdemes. Különben is, a pénzgazdálkodás az a társasjáték, amelyben mindannyian részt veszünk, ha akarjuk, ha nem. Tudni kell: a pénznek önálló élete van és lelke. Olyan, akár egy állhatatlan természetű, de szinte ellenállhatatlanul vonzó nő (vagy férfi), aki csak addig mutat érdeklődést irántad, amíg megközelíthetetlennek látszol. Mihelyt nem kell: mindenem a tiéd ez az élet vásárcsarnokának felirata. írta Weöres Sándor. Hogy aztán a te pénztől elcsábíthatatlanságod mímelt-e vagy valóságos, azt az élet vásárcsarnoka (szokták mondani babiloni szajhának is:) tudja.
Nem tévesztheted meg
Ahhoz, hogy az ember ne legyen vesztes, állítólag két út vezet. De szerintem csak egy. Az út, ami nem az enyém, de kétségtelenül járható, noha csakis tehetséges pénzemberek járnak rajta, a méltán szépfiú útja. Ő tudja, hogyan kell bánni a nővel esetében a pénzzel ahhoz, hogy az neki dolgozzon, hogy kedve legyen hozzá.
Éjjel-nappal foglalkozik vele.
De ha nem akarja, hogy az előbb-utóbb megölje, mint az imádkozó sáska az ő felhevült kis párját, tetőtől talpig ismernie, vagyis szeretnie kell nem a pénzt. Hanem ami megvalósítható általa. Ők nem gerjednek be a megszerzett vagyontól. Inkább lehiggadnak tőle. Azt csinálják a pénzzel, amit kell. Amit a tőke akar. Határtalan kíváncsisággal játszanak a tőzsdén. Szerelmeskednek tulajdonképpen.
Ne légy szerelmes a pénzbe
Akkor szeretni fog, ajándékba. A pénzért nem kell tenned semmit, ha őszintén az érdekel a legjobban, amit játszol, de az nem a pénz. Ez az én utam. És a pénz nagylelkű hozzám: időről időre odavet néhány fillért, ahogy én szoktam egy-egy hitelesebb koldusnak. Mert ez a pénz lelkének a másik oldala. Ő, minthogy ismeri, nem szereti magát. Ezért áll bosszút mindazokon, akik megőrülnek érte. S noha önmagából kétségtelenül azoknak adja a legtöbbet, akik vigyáznak az útvonalára, és szigorúan elszámoltatják, estéről estére azért engem is megajándékoz néhanapján egy-egy mosolyával. Napnál világosabb előtte ugyanis, hogy én nem szeretem őt. Akkor kit szeretek? Hát az az én titkom.
Ez a másik út.
