Kendall Jenner, Bella Hadid, legfőképpen pedig Kim Kardashian megjelenése inspirálja a brit Chloe Saxont, aki 12 éve plasztikáztatja magát a szerinte tökéletes külső elérése érdekében. A Manchesterben élő, 36 éves influenszer és glamúrmodell 5 orrplasztikát, mellnagyobbításokat, arc-, ajak- és csípőfeltöltéseket, valamint két, rendkívül veszélyes brazil fenéknagyobbító műtétet is bevállalt és egyelőre nem szándékozik leállni az újabb és újabb beavatkozásokkal. Annak érdekében pedig, hogy pénzt takarítson meg, a műtéteit zömét Törökországban végezteti el, ahol alacsonyabbak az árak, de a szabályozások és a biztonság is sokkal lazább, mint például Nagy-Britanniában.
„Azért voltam már ennyi orrplasztikám, mert az első alkalommal csak egy kis változtatást akartam. Ez 12 évvel ezelőtt volt, és elrontották. Azóta minden orrplasztikám inkább korrekció volt. Sok sebész azt mondta, hogy ki tudják javítani, de nem tudták. Találtam egy sebészt Isztambulban, egy dr. Balikci nevű sebészt, és ő adta meg nekem álmaim orrát. Ha korrigálni tudsz valamit, amivel nem vagy elégedett, tedd meg, és ne hallgass másokra” – nyilatkozta a nő.
Chloe szerint a társadalom és közösségi média manapság nyomása manapság a külsőségekről szól. „A legjobban kell kinézned és a legjobban kell érezned magad, szomorú, hogy ez így van, de a társadalom már csak ilyen” – fogalmazott.
Hozzátette: az egészségére és a táplálkozására is nagyon odafigyel: „Teljesen egészségmániás vagyok, naponta milliónyi táplálékkiegészítőt szedek. Nem hiszem, hogy találnál nálam tisztább étrendű embert.”
Elárulta azt is, még az idén tervez egy újabb mellnagyobbítást, illetve egy rókaszem kezelést is csináltat majd, mivel az előző nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna.