nlc.hu
Életmód
Edison100 lista díjazottjai, 2024-ben

Hatodik alkalommal osztották ki az Edison100-as lista díjait

Az Edison100 idei díjait szeptember 10-én, a Bridge Budapest by Edisonplatform Díjátadón adták át.

Az Edisonplatform minden évben megjelenő Edison100 listájának célja friss információkkal segíteni a szülők eligazodását a különféle országos programok között. Olyan hazai innovatív szervezetekkel működnek együtt, akik elsősorban óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és képességeit fejlesztik az iskolai kereteken túl. Az ő tevékenységük mutatja meg melyek azok a képességek és kompetenciák, amik a jövőben kiemelten fontossá válnak, illetve felértékelődnek a szaktudás mellett.

“Az Edison100 lista egy iránytű szülőknek, pedagógusoknak vagy akár cégvezetőknek is.

Egy olyan izgalmas gyűjtés, amely jövőbe mutató és gyerekbarát módszereket, kezdeményezéseket mutat be, hiszen mindenkinek érdemes tisztában lennie azzal, hogy milyen tudással, ismerettel, kompetenciával érdemes felruházni a gyerekeket egy ilyen gyorsan változó világban.

Legyen szó a mindennapok kihívásairól, a munka világába történő érkezésről, a szervezetek által erősített kompetenciák mind segítségükre lesznek, így aki hosszútávon gondolkodik és fontos száméra következő generáció, annak nagyszerű iránytű a listán szereplők. Díjátadónkon azokat a szervezeteket ismerjük el, akik saját kategóriájukban a legkiemelkedőbbek, de igazából az egész közösséget ünnepeljük.” – mondta el dr. Borsos Dorottya, az Edisonplatform operatív vezetője.

A listára került

Hatodik alkalommal osztották ki az Edison100-as lista díjait

szervezetek közül 8+1 kategóriában emeltek ki 1-1-et,

a díjazottak díjaikat a szeptember 10-i Bridge Budapest by Edisonplatform Díjátadón vehették át. Az elismeréseket idén is olyan kezdeményezések kapták meg, akik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket. A díjak odaítéléséről idén is szakmai zsűri döntött, a +1 közönségdíjat pedig az nlc.hu oldalon zajló szavazás alapján ítélték oda.

A 2024-es Edison100 díjazottjai:

A világ és én kategória

Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért

Céljuk, hogy pedagógiai megközelítésük és oktatási programjaik, tananyagaik segítségével hozzájáruljanak ahhoz, hogy a diákokat a múltról való ismeretek megszerzése mellett érzékenyebbé, nyitottabbá tegyék egymás elfogadására és a körülöttük lévő világ árnyaltabb értelmezésére.

Digitális világ kategória

Idea Alapítvány

Képzési programokat kínál a hamis, megtévesztő információ felismeréséhez szükséges ismeretek megszerzéséhez, az információ megfelelő szűréséhez szükséges készségek fejlesztéséhez.

Egészség kategória

Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány

Céljuk, hogy minél több rákos beteg gyermek megtapasztalhassa a zene gyógyító erejét és tanuljon gitározni az onkológiai osztályokon, majd a kezelések végeztével nyári táborokban és zenei kurzusokon.

Esélyt mindenkinek kategória

VONESZO Alapítvány

A szociális szektorban, (elsősorban gyermekvédelmi intézményekben) dolgozó szakemberek képzésén keresztül fejlesztik a szociális rendszert, az átmeneti otthonokban élő gyermekek és családjaik életminőségét.

Fenntarthatóság kategória

Pisztráng Kör Egyesület

Természetismereti vízi-, és kerékpártúrákkal, vándortáborokkal, erdei iskolai, környezetvédelmi programokkal, környezeti neveléssel, holisztikus szemlélettel, interaktív eszközökkel igyekszik aktívan bevonni a résztvevőket a természet felfedezésébe.

Kreativitás kategória

Maker’s Red Box

A történetmesélést 3D nyomtatással, robotikával és lézervágással ötvözik, így nem csak a technikai szakértelmet, hanem az olyan létfontosságú “soft skilleket” is fejlesztik, mint a problémamegoldás, az együttműködés és a digitális írástudás.

Tudatos nevelés kategória

SNI Suli

Online videotár és évi két ingyenes online konferencia az atipikus gyermeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak pozitív támogatással.

Tudomány kategória

A Gondolkodás Öröme Alapítvány

Matematikai és informatikai tehetséggondozással foglalkoznak, szeretnék megmutatni ezek izgalmas, érdekes oldalát. Figyelnek a hátrányos helyzetű régiókban élők felkutatására is, igyekeznek minél több diáknak megadni ezt a lehetőséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top